Huszonöt év a történelem távlatából nézve rövid idő, de az emberek életével mérve egy negyed század sok pozitív és negatív élményből tevődik össze. Ezen belül, ha egy orvos hivatását, munkáját nézzük, aki nem holt tárgyak javításával, összeszerelésével foglalkozik, hanem élő, érző emberek fájdalmát hivatott enyhíteni, gyógyítani – bizony szép feladat, ha azt hippokratészi eskü szellemében gyakorolja nap mint nap. Ilyen feladat végzésére vállalkozott dr. Pap Ilona főorvosnő, aki családorvosként szerényen próbált gyógyítani, segítséget nyújtani minden hozzá tartozó beteg részére, türelmesen, megkülönböztetés nélkül. Sokszor megtörtént, hogy a hiányzó gyógyszerek helyett próbált megoldást találni, csendes hangjával hasznos tanácsokat adni, vagy sürgős esetekben azonnal továbbküldeni a beteget, hogy időben segítséget kapjon a klinikán vagy a kórházban. Az időt megállítani nem lehet, így a főorvosnő is elérte a nyugdíjazási korhatárt, és amilyen csendesen végezte több mint huszonöt évig a családorvosi teendőit, olyan szerényen búcsúzott, hagyva a betegeit a fiatalabb orvosnőre. Mi utólag szereztünk tudomást a nyugdíjba vonulásáról, amit őszintén sajnálunk, különösen az idősebb korosztály, akik nemcsak az orvosnőt tisztelték, hanem mint érző, türelmes embert is értékelték. Nekünk, tisztelőinek, akik szép számmal vagyunk, nem marad más, minthogy kívánjunk hosszú, boldog nyugdíjaséveket, de ha még részt vállalna utólag a gyógyítás terén, úgy szeretettel visszavárjuk. A helyét elfoglaló orvosnőnek sok türelmet, emberséget, együttérzést kívánunk, hogy idő teltével a betegei részéről hasonló tiszteletben legyen része. Molnár Erzsébet, Csíkszereda