Hirdetés

A hely, ahol a fiatalság hallatja a hangját

HN-információ
Immár 42. alkalommal szervezték meg a ma kezdődő Csíksomlyói Ifjúsági Találkozót (CSIT). A Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye legnagyobb rendezvénye 14 és 30 év közötti fiatalokat szólít meg. A többnapos eseménynek – akárcsak a korábbi években – idén is a Dévai Szent Ferenc Alapítvány Szent István Kollégiuma és a hozzá tartozó Mária-kert ad otthont. [caption id="attachment_75265" align="aligncenter" width="1000"] Csúcs István, Tamás Barna és Ferencz Evelin. Régi hagyomány folytatói Fotó: László F. Csaba[/caption] A legelső találkozókon, a 70-es évek végén még csak néhányan vettek részt, az idein viszont már 700-ra becsülik a létszámot, de a nyi­tó­napon még mindig van lehetőség a helyszíni jelentkezésre. Az esemény népszerűségét az egyedülálló szellemiség mellett leginkább a programok sokszínűségével, valamint a szervezők és önkéntesek munkájával, hozzáállásával indokolják – közölték a szervezők a CSIT tegnapi sajtótájékoztatóján. Tamás Barna ifjúsági lelkésztől megtudtuk: ahogyan a korábbi években, most is arra törekszenek, hogy hitelességgel és nyitottsággal vezényeljék a fiatalságot Isten felé, hogy önmagukat kifejezve hallathassák a hangjukat. Az idei év mottója: „Táruljatok fel örök kapuk, hadd vonuljon be a dicsőség királya!” (Zsolt 24,7). A jelmondattal a találkozó célját szeretnék érzékeltetni, mégpedig azoknak a gátaknak, kapuknak az áttörését, amelyek a mostani ifjúságot sújtják. A tábor terültén barangolva érezhető volt a nyugalom, az összefogás, minden kis sarokban, minden fa alatt üldögéltek egymással beszélgető és nevetgélő fiatalok. Az esemény főszervezői, Fe­rencz Evelin és Csúcs István arról tájékoztattak: a 45 fős csapat munkáját 160 önkéntes segítette már az előkészületek idején is. Számukra már az elmúlt hétvégén elkezdődött a munka, felkészítőn vettek részt, és előkészültek a táborozók fogadására. Minden korosztály számára külön témákban lélekindító előadásokat szerveznek, amelyeket kiscsoportos beszélgetések követnek. Lehetőség adódik tehát mindenki számára, hogy hallassa hangját, kérdezzen, megalapozhassa mindennapjait Isten igazságaira. Délutánonként műhely-foglalkozásokat, sport- és szabadidős tevékenységeket biztosítanak, többek között lesz focibajnokság, airsoft, számháború, röpladbabajnokság és nemezelés is. A szentmisék, virrasztások, és imádságok szerves részét képezik a programnak, hogy a fiatalok ezáltal is megtapasztalhassák Isten szeretetét és irgalmát. Megerősödhessenek hitükben, hogy hazatérve, a távoli jövőben is közösségre, békére találjanak, és ne csak a tábor ideje alatt vállalják fel hitüket, hanem ismerjék fel valódi hivatásukat, feladatukat a társadalomban. Sok újdonságot, meglepetést is tartogat az idei év: a beszélgetős műhelyeken szó lesz a párkapcsolatokról, házasságról, amelyekért virrasztást is tartanak majd csütörtökön, de a hagyományokról sem feledkeztek meg. Lesz színházi előadás, néptánc, péntek este pedig a Band dicsőítő koncertjén vehetnek részt a fiatalok. A tábor ideje alatt minden résztvevő köteles betartani a szabályzatot, amely elsőre talán szigorúnak tűnhet, mélyebbre hatolva viszont érezhető, hogy ezzel is az egészséges tesi-lelki életet hivatottak megerősíteni a szervezők, hansúlyozva az evangélium értékrendjét. – Célunk Isten megismerése hiteles emberek által – mondta Tamás Barna főszervező –, így jelen lesznek neves egyházi és szerzetes rendek képviselői, erdélyi papok, ezzel is hangsúlyt fektetve a fiatalok és a papság kapcsolatának kiépítésére. A találkozó zárt körű, a mindennapi szentmisékre viszont mindenkit szeretettel várnak. A csit.fif.ma weboldalon és a Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó Facebook-oldalán részletes információkkal, élő közvetítésekkel, a rendezvényen készült fotókkal is segítik majd mindazokat, akik személyesen nem lehetnek jelen, illetve azokat, akik tájékozódni szeretnének. A CSIT ünnepélyes megnyitója ma 19.30 órakor lesz. Fülöp Orsolya


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!