Nyilvános, kosztümös főpróbára várta tegnap az érdeklődő újságírókat a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes: legújabb produkcióját, az erdély.ma – Levelek Londonba című előadást láthattuk a hétvégi bemutató előtt. Ezt követően az alkotók sajtótájékoztatón vázolták a színpadi mű létrejöttének körülményeit. [caption id="attachment_67421" align="aligncenter" width="1000"] Diószegi László rendező nyilatkozik. Új szemszög Fotó: Sarány István[/caption] A tőle megszokott előadásoktól eltérő bemutatóval jelentkezik a hétvégén a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes: az erdély.ma – Levelek Londonba című előadás nem a különböző tájegységek néptáncának és népdalainak színpadi megjelenítését tűzte ki célul, hanem a néptáncból ihletődő, annak világából és kifejezési eszközeit felvonultató, a mai Székelyföld legsúlyosabb társadalmi problémájára, az elvándorlásra reflektáló táncszínházi produkcióval. Diószegi László vendégrendező, koreográfus, forgatókönyv-alkotása tömörségében, egyszerű, letisztult formavilágában, a különböző táncok mozdulatsora nagyon tudatos megjelenítésében, a dallamvilág változatosságában egyaránt a néző érzelmeire hat. A pörgő, feszített tempójú előadás egy pillanatra sem hagyja lankadni a néző figyelmét. Diószegi László alkotó az előadást ismertető írásában emlékeztet a Tündérkert című produkció harminc évvel ezelőtti budapesti bemutatójára: ekkor a néptánc biztosította színpadi eszközökkel tiltakoztak az alkotók a Romániában kiteljesedő falurombolási politika ellen, a táncjáték a magyar kultúra megmaradásának esélyeit latolgatta. S tette ezt olyan közegben, amelyben nem volt ildomos Magyarországon a határon túli magyarság ügyeiről beszélni, mondván, hogy az a testvéri államok belügye. A Hargita Nemzeti Székely Népi Együttessel immár több alkalommal dolgozó alkotó szerint „az elmúlt harminc év nagyon sok változást hozott”, s bár „népdalaink, néptáncaink ugyanazok, de az életünkben, fájdalmainkban nem múlt el nyomtalanul ez az emberöltő”. Diószegi szerint „az erdélyi magyarság és népművészet ma talán még nagyobb veszélyben van, mint harminc évvel ezelőtt”, ugyanis „az évszázados kincseinket, a magyarságot ma nem a román nacionalizmus, a kommunista diktatúra fenyegeti”, „ma sokkal alattomosabb folyamatok tűntek fel”, és „a jólétet, gazdagodást, boldogulást kínáló globalizáció úgy emészti fel évszázados kincseinket, hogy szinte észre sem vesszük azok visszafordíthatatlan elmúlását”. A Levelek Londonból a közösségünket sújtó súlyos gondra, az elvándorlásra hívja fel a figyelmet. A színpadi produkcióból kitűnik, hogy a falvak elöregedése, az iskolák kiürülése, az idősek támasz nélkül maradása mellett a személyes emberi tragédiák is sorvasztják a közösséget: „a pénz és a szerzés reményétől megszédült fiataljaink” a befogadó országokban „dolgoznak hajnaltól éjszakáig, és maguknak sem merik bevallani, hogy összekuporgatott pénzükkel csak otthon lehetnek valakik, évente két hétig boldogok”. Erre próbál rávilágítani az előadás – tegyük hozzá: sikerrel. Sőt azt is meg merném kockáztatni, hogy ez az előadás áttörte a nyelvi és a nyelvhez kötődő kulturális korlátokat, színpadi nyelvezete, kifejezésmódja, használt szimbolikája érthetővé, átélhetővé és befogadhatóvá teszi más nyelvi közösségek számára is. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a tánckar gond nélkül megbirkózott az előadás diktálta feszes tempóval, no meg az is, hogy a műsorban elhangzó leveleket Léka Géza és Lőrincz Ágnes írta és Győrfi Erzsébet olvassa fel, a londoni jelenet koreográfusa, Szőllősi András, a zene rész pedig Kiss Ferenc, Csoóri Sándor „Sündi” és Mihó Attila munkája. A bemutató előadást holnap és pénteken, este 7 órakor láthatja a közönség Csíkszeredában, a Városi Művelődési Ház nagyszínpadán. Sarány István A cikk a Hargita Népe március 21-i számában jelent meg.