erős felhőzet
A hagyma ökológiai lábnyoma
A bevásárlóközpontban nagy a sor, hétvégén mindenki igyekszik elintézni a vásárlás elkerülhetetlen nyűgét, és felhalmoz annyi élelmiszert, hogy a munkás hétköznapokon ne kelljen ezzel foglalkoznia. Az átlagfogyasztó teletömi a kosarat mindenféle jóval, nem nézi, honnan származik az étel, ami az asztalára kerül: a cukor Németországból, a rizs és a liszt Magyarországról, néhány fűszer Lengyelországból, a sárgaborsó Bulgáriából, a tejszín Szlovákiából, a spagetti Olaszországból, a sertéshús Franciaországból, Hollandiából, a fokhagyma Kínából… és sorolhatnánk a legkülönbözőbb termékekig a listát. És ez még egy olyan üzlet, ahol néhány termék esetében van lehetősége a vásárlónak hazait választani, a néhány lépéssel arrébb lévő áruházláncban viszont kizárólag importterméket tehet a kosarába.
Keresem a miérteket, és azon gondolkodom, hogyan jutottunk néhány év alatt odáig, hogy a vasárnapi levesbe nemcsak a csirkét, hanem a zöldséget is a szupermarketből vásároljuk? (van kifejezetten húslevesnek való, előrecsomagolt változat is…) Hogy a ház mögötti zöldövezet már nem veteményes, ahová kiszaladhatunk hagymáért, petrezselyemzöldért, hanem fűnyíróval gondosan egyformára vágott fűszálak és tuják helye, ahol függőágyban heverészünk, mert megérdemeljük a hosszú munkanap után?
Természetesen a kép jóval árnyaltabb, hiszen egyre több helyi kezdeményezés, jó példa van a megyében is, szélesedik azon termékek skálája, amelyeket meg lehet vásárolni helyi termelőktől, de az országos adatok sokkal sötétebb képet mutatnak, hiszen Románia nem tud annyi élelmiszert termelni, hogy önellátó legyen. Ijesztő, nem?
Főként azért, mert mezőgazdasági termőterülete az ötödik legnagyobb Európában, ennek ellenére még alapélelmiszerekből sem tudja fedezni a lakosság szükségleteit. Az okokat hosszasan lehet keresgélni, nyilván a szakemberek meg is teszik ezt, én csak a vidékünkön megfigyelt folyamatokat tudom többé-kevésbé összegezni. Bár nincsenek abszolút általános példák és dermesztő kilátástalanság, de nagyon megváltozott a földhöz való viszonyunk az elmúlt egy-két évtizedben.
A települések szántóföldjeinek kevés hányada van használatban, vagy kaszálóterületekké vált, egyre kevesebbeknek akad dolguk a mezőn, saját családjuk ellátásáért csak „fanatikusok” ültetnek pityókát, káposztát. A „nem éri meg” filozófiája elterjedt és összeadódott a rohanó világ törvényeivel, amelyek nem engedélyezik a saját élelmünk előállítására fordított időt. Szerencsére szép számmal vannak helyi termelőink, akik számára fontos, hogy a környezetükben élők egészséges ételeket tudjanak fogyasztani, közöttük helyi idényzöldségeket; jó példájukkal pedig másokat is kertészkedésre buzdítsanak. Termelő ismerősöm nemrég – a közösségi oldalak előnyeit használva – olyan virtuális közösséget hozott létre, ahol jó szándékú, segítőkész emberek utazásuk alkalmával a csomagtartójukat felajánlják néhány kilogramm zöldség elszállítására. Így mindenki jól jár: a termelő, mert tavaszra elfogy minden; a vásárló, mert egészséges zöldségeket kap, és nem kell érte autóznia; és nem utolsósorban a szállító, aki értékes emberi kapcsolatokkal lesz gazdagabb. Mert ez is fontos: szépen kiegészíti a zöldséges doboz jótékony tartalmát.
Boncina-Székely Szidónia
-min.jpg)
