Az önállósult fenyédi egyházmegyében a kezdeti lelkesedést, az építő jellegű kezdeményezéseket az 1840-es évek második felére felváltották a plébános és a hívek közötti nézeteltérések, így ezt az időszakot a kisebb-nagyobb konfliktusok jellemezték. A konfliktusok annyira elmérgesedtek, hogy úgy tűnt, nem képesek azt helyben megfelelően orvosolni, így a problémák az erdélyi püspök tudomására jutottak, ugyanis a fenyédiek bepanaszolták papjukat, Vízi Lajost Kovács Miklós püspöknek. A püspök a fenyédi pap „ellen feladott panaszokat meg vizsgáltatván” 1846. február 12-én kelt, a „Fenyédi Nemes Megye Híveinek” címzett levelében 5 pontban válaszolt a felmerült problémákra. A püspök leveléből kitűnik, hogy a „plébános úr némely megyebeli emberekkel illetlenül bánt ugyan, de arra ugyan azon emberek adtak okot, azzal, hogy tartozásaiknak nem tettek eleget”, sőt „a plébánost durva fenyegető szavakkal illették és szintúgy megtámadták”. A továbbiakban azt olvashatjuk, hogy „a hívek nem adják meg neki a kepét és a kamatot, amivel tartoznak.” Azt is megtudjuk, hogy egyszer a plébános „az illetlenül viselkedő ifjú legények” közül Gergelyfi Ferencet „az oltárról keményen ledorgálta”, de arra az „ő botránkoztató cselekedette szólította fel.” A püspök Vízi Lajos plébánost is elmarasztalja a „bika meglövése” miatt, valamint azért is, amiért „vagy kétszer, midőn beteghez hívatott és temetni kellett, nem ment el a maga idejében.” A püspök azt írja a továbbiakban, hogy „mindezeket jól megfontolva, nyilvános az, hogy hibázott ugyan a plébános is némellyekben, de sokkal hibásabbak a megyebeliek átaljában, miért is én a plébánost mai napon megintettem és arra utasítottam, hogy kötelességeit ezen túl pontosan teljesítse és magát az emberekkel való összeszólalkozástól – összejöveteltől tartóztassa.” A püspök a továbbiakban a híveket felszólítja, hogy a „templomot gyakorolják szorgalmatosan és ottan viseljék magokot illendően.” Kovács Miklós püspök levele azzal zárul, hogy kéri, „tegye meg az egész megye, amire kötelezte magát, midőn külön papot kívánt, mert különben kénytelen lesz „a papot a megyétől elvenni, s a híveket a szomszéd megyei templomba járásra utasítani.”1 A források tanúsága szerint azonban a kepe és a tartozások meg nem adása, illetve a plébános munkájának hiányosságaiból eredő nézeteltérések – ha rövid időre elcsitulni látszottak is –, sajnos még püspöki közvetítéssel sem oldódtak meg végérvényesen, ugyanis 1848 őszén a pap és a hívek hadakozása annyira elmérgesedett, hogy feltehetően szándékos gyújtogatás folytán „gonosz tűzvész által” a pap „csűre s minden java elpergeltettek.” A fenyédi pap „javaiban történt károsodásait ki nyomozandó” tanúkihallgatásokra került sor. A kérdő pontok a következők voltak: „1) Kit vagy kiket tud a tanú, hogy a papnak haragosai lettek volna, vagy fenyegette volna? 2) Ugyan az nap estvevatsorán kik voltak? Gergely Ferentznéonan ki mitsodaszándékal ment el, hogy a Paphoz megyen békélni? 3) Hát azon személy el menetele után a Pap csűre gyulása hamar történt-e mind ezektől környül állásokon valyon a tanú letett hite után?”2 Az 1848. december 29-én keltezett tanúkihallgatási jegyzőkönyv 16 tanú vallomását tartalmazza, akik a fenti kérdésekre Soó György királyi ülnök és Pál Mózes falusbíró előtt feleltek. A 35 éves Bodó Anna vallomásából jól kirajzolódik a tűzeset előtti vita oka Miklós György és a plébános között, mivel Miklós György „ángyának” Miklós Jánosnénak „eltemetésekor” a pap „szokás szerint” nem tartott halotti vecsernyét. A 16. tanú, az 51 éves György Antal elmondása alapján Gergely Ferencnénél volt a temetés utáni „torozás”, ahol Miklós György „fenekedett a papra”, mert „néhai ángyának […] nem tette meg a szokás szerinti tiszteletet”, ezért szerinte a felvett temetési bér nem illeti meg. A 7. tanú, Székely Ádám kántor vallomása szerint a temetésért felvett „fizetés” ürügyén Miklós György „fenyekedett a Papra.” Az 57 éves fenyédi Miklós Antal vallomásából már a tettlegességig fajuló konfliktus részletei is körvonalazódnak: „éppen az nap midőn a Papunk csűre elégetett, másodmagammal ottan cséplettem délután, mint egy két óra tájban. Miklós György testvérivel, Jánossal oda jöve, a Pap velünk a csűr előtt beszélgetvén, a Pap haza indult vala, Miklós György testvérivel vissza szólítván bé mentek a házba s kevés idő múlva halyuk, hogy a házba nagy beszéd foly, azomba az ereszbe ki kerekedvén, cséplő társammal szemeinkkel láttuk, hogy öszve vadnak bonyolodva s egyik a másikat tépték s nyűrték, úgy annyira, hogy még a Papnak a kalap is ki esött a fejiből, az igaz, hogy a Pap szidta, hogy miért jöttél a házamhoz, néked bajod se volt velem.Láttam azt is, hogy a Pap kettőt vága a vála közi, azzal Miklós György a tornántzon le jövéna kapun ki ment, de tsak ugyan kevés idő múlva vissza térvén, a Pap azt mondá, hogy prótestálók, az életömre vissza ne térj, mert az mit kapsz magadon értsd, ekkor a Pap a házába bé menvén fegyvert ragadot s Miklós György úgy mene el, elküldvén a Papot huntzut latornak s én cséplő társammal mikor ideje volt a cséplést elhagytam, mind egy két óra múlva a csűrt meg gyújtották, de hogy ő é, vagy ki, azt nem tudom.”3 A 60 éves fenyédi id. Gergely János elmondásából újabb részletekre derül fény: „a kérdeztetett napon egy kevés só […] őrlésire el mentem a Papunk házához, kit is a cseléd házba az őrlésbe forgolódtam volna, a pitvarba zajt hallottam, de én a házból nem jöttem ki s midőn a veszekedés meg szűnt volna én is a cseléd házból kijöttem s látám, hogy Miklós György egy nagy öl kővel a Pap kapuja előtt áll, a báttya János áll a kertbe, ekkor a Tisztelendő úr a tornántzba álván protestálta, hogy az életemre bé ne jöjj.” György Antal 51 éves tanú úgy emlékszik, hogy Miklós György „a papot torkon fogta volt, a puskáját a keziből kifacsarta Miklós György s én magam vettem ki a puskát keziből s adtam által a Tisztelendő úrnak.”4 Ezek után Miklós György megkéri a megyebírót, hogy „gyűjtse öszve a hiteseket” a temetési bér kifizetésének tisztázására. A 47 éves fenyédi Csíki Mátyás vallomásában említést tesz Miklós György kifakadásáról, aki sérelmezi, hogy a megye hitesei nem találnak számára kedvező megoldást „az ok nélkül felvett” temetési bér kapcsán kirobbant konfliktusra, illetve a hiteseket kérdőre vonja, hogy „a Papnak van é jussa ilyeneket tenni”. Miklós György – Csíki Mátyás vallomása szerint – a „nemes hitesség” előtt kijelentette, hogy ő „ennek hamar lefolytatja a törvénnyét.”5 Miklós György a halotti tor előtt és alatt is folyamatosan panaszkodott a papra, Bodó Anna vallomása szerint „több versen mondotta, hogy a Pap két csőjű fegyverrel meg támadta”, ezért „katonákot küldett rea, hogy a fegyvert vegyék el”, majd a „vacsora meg esvén az asztaltól fel költ, azt mondván, ugy e ügyes ember vagyok, melyre egy György Antal nevezetű ember azt mondá, maga elég ügyes ember, ezek után Miklós Györgynek a Paphoz menő szándéka lévén azzal a ki jelentésel, hogy el megyen a Paphoz s meg békéllik vele.” Bodó Anna, Székely Ádám és György Antal vallomásából kitűnik, hogy ezen kijelentései után Miklós György elhagyta a halotti tornak helyet adó Gergely Ferencné házát és a pap házához indult, azzal, hogy „addig haza nem megy, míg a Pappal meg nem békél.”6 Ezek után nemsokára, a tanúk emlékezete szerint „estvéli 7-8 órák közt a papnak csűre s benne az ő takarmánya elégett, de hogy ki által történt a gyulás”, azt senki nem tudja. Időközben „elé állíttatik Miklós György”, akit szembesítenek a tanúkkal, de tagadja hogy a fenyédi lelkészt bántotta volna, „tagadja, hogy a Papot torkon fogta, latornak, huntzutnak szidta s kővel akarta volna agyon ütni, úgy azt is, hogy a papi házba másodszori bémenetelével másik követ szedett és […] szidta volna.” Végül a tanúkat kihallgató testület arra a következtetésre jut, hogy „világosságba jön az, hogy Miklós György a fenyédi lelkész urat a maga tulajdon házába megtámadta s hunczutnak szidta, nem csak, hanem a 13. tanú vallomása szerint a lelkészt torkon fogta, hunczutnak, tolvajnak szidalmazta, úgy a 7. tanú vallomása is igazolja, hogy Miklós György erőszakosan a Papi lakra bé ment és a Papot megtámadta, torkon fogta, hunczutnak szidta, nem csak hanem másodszor is merész volt /: köveket tudván magához:/ a Papi lakra bémenni s pap személyit szidni, amit ámbár a szembesítés alkalmával nem ösmer el, hanem a tanuk személyit mondják, sem vallomásokot helyben hadják.” Végül megállapításra kerül, hogy a pap megtámadásáért és szidalmazásáért Miklós György bűnös, de a gyújtásra „nem lévén egy szemmel látszó tanú is” nem vonható felelősségre.7 Két nappal a tűzeset után, 1848. november 29-én Gergely János fenyédi megyebíró, Csíki Mátyás és Miklós Antal hitesek, valamint a helybeli lelkész kérésére egy, a Bethlenfalvi László Ferenc, Balázsi Sámuel, Soó Antal, Máréfalvi Péter József és Simó Antal „székel szabad személyekből” álló bizottság „megbecsülte a károkot”. Eszerint a „gonosz ember gyújtássába támadott tüztől megemésztetett […] egy csűr két istálójával, két csűr kapujával és az árnyék alatt tíz ezer zsendelyek, ezeken kívül a két udvarba 27 kalongya őszi gabona, 3 kalongya és fél árpa, azon udvarba 4 szekér széna kün, egy kalongyába hatt szekér széna, sasokra épített kertek a lelkészi telek körül.”8 A tűzeset után Kovács Miklós erdélyi püspök a „püspöki cassából” segélyt utal ki a fenyédi plébánosnak, majd az 1849. október 29-én kelt levelében arról tájékoztatja Vízi Lajos plébánost, hogy „eddig járt illetménye még egyszer utoljára megrendeltetik”. A püspök igyekezett lelket önteni a plébánosba: „Elhiszem én, hogy a fenyédi nép is,melly[nek] te lelkipásztora vagy s mely eddig tántorgott az erkölcsösség ösvényein, most megismerve az Isten látogatásait, visszatér a vallás és erény csarnokába, ezért te ne szűnjél meg őtet úton, útfélen templomban is minden alkalommal az Isten, Elöljáróság és törvény iránti tisztelet és engedelmességre s innen folyó kötelességei hűséges telyesítésére inteni és buzdítani.” A püspök végül a következőképpen fejezi be levelét: […] más községek is a háborús években kisebb nagyobb csonkulást szenvedtek […], ajánlom neked a békességes tűrést és Istenben való bizodalmat, mely az ájtatos imádság által ápoltatik.”9 1 GYFL SZUGYL Fenyédi plébánia iratai. Plébániai iratok. 1843–1849. 653/b. Kovács Miklós erdélyi püspök 1846. február 12-én kelt, a fenyédi egyházközségnek címzett levele. 2 GYFL SZUGYL Fenyédi plébánia iratai. Plébániai iratok. 1843–1849. 653/b. Tanúkihallgatási jegyzőkönyv, 1848. december 29. 3 Uo. 4 Uo. 5 Uo. 6 Uo. 7 Uo. 8 GYFL SZUGYL Fenyédi plébánia iratai. Plébániai iratok. 1843–1849. 653/b. A fenyédi lelkész csűrének gonosz szándékból történt elégetése alkalmával okozott károk becslés útjáni felvétele 1848. november 29-én. 9 GYFL SZUGYL Fenyédi plébánia iratai. Plébániai iratok. 1843–1849. 653/b. Kovács Miklós erdélyi püspök 1849. október 29-én kelt levele Vízi Lajos plébánosnak. 10 GYFL SZUGYL Fenyédi plébánia iratai. Plébániai iratok. 1843–1849. 653/b.