Véget ért Ferenc pápa 22. nemzetközi apostoli útja, amelynek során fölkereste Chile és Peru több városát, hívek millióival találkozott. Az emberek nagy örömmel, kitörő lelkesedéssel fogadták Péter utódát, akit megindított a feléje áradó melegség, a nehéz sorsból kiemelkedni képes lakosság ereje. Sok megható pillanat volt az út során: a női börtönben, az árvaházban… „Hihetetlen az emberek hite” – mondta lelkesen a pápa a perui­akról, miután alig egy órával korábban egymillió-háromszázezer hívőnek mutatott be szentmisét a Las Palmas légi bázison. Szívében hordozza a chileieket is, akik szintén nagy hitükről tettek tanúbizonyságot országszerte. Elmondása szerint „megfertőzte” a pápát a hit kimutatásának ilyen magas hőfoka. Kiemelte a női börtönben tett látogatását, amely megérintette a szívét. Tudvalevő, hogy nagyon érzékeny a börtönök és a rabok iránt. „Látni ezeket a nőket, a kreativitásukat, azt, ahogy igyekeznek fordítani a sorsukon, visszailleszkedni a társadalomba az evangélium erejével… egyikük azt mondta nekem: »Láttam az evangélium örömét«. Tényleg nagyon meghatódtam azon a találkozón.” Szintén megindítónak nevezte a pápa a Kis Herceg gyermekotthonban tett látogatását. „Látni ezeket a gyerekeket – nagyrészüket magukra hagyták –, a fiatal fiúkat és lányokat, akiknek sikerült kitörniük a neveltetés révén, és most ott dolgoznak, nagyon megindított engem”. E szavakba sűrítve – előbb spanyol majd olasz nyelven – fogalmazta meg Ferenc pápa benyomásait chilei és perui útjáról. Tréfásan „pasztőrözöttnek” nevezte az utazást, mivel annyiféle klímán haladtak át: a santiagói városi nyárból az iquiquei száraz és homokos levegőn át a perui Amazónia párás melegébe. A Barros-ügy A sajtókonferencia további részében az újságírók az ún. Barros-ügyről kérdezték a pápát. Juan Barros, a chilei Osorno püspöke a viták kereszttüzébe került, mivel azzal vádolják, hogy hallgatásával fedezte a múltban szexuális visszaéléseket elkövetett Karadima plébánost. Ferenc pápa spanyolul és olaszul adott válaszában leszögezte, hogy becsüli a főpásztort, és bízik benne. Főként pedig nem állnak rendelkezésre elmarasztaló bizonyítékok, amelyek miatt több ízben is úgy döntött, hogy nem fogadja el a püspök lemondását. „Amikor kinevezése után tovább gyűrűzött a tiltakozási hullám, és ő másodszor is benyújtotta nekem a lemondását, azt mondtam: »Nem, menj vissza!« Hosszan beszéltem vele, mások is hosszasan beszéltek vele… Folytatódott a Barros-kivizsgálás, de nem hozott nyilvánvaló eredményt. Nem ítélhetem el, mert nincs kézzelfogható bizonyosság a kezemben; de azért sem, mert meggyőződésem, hogy ártatlan”. Bizonyos környezetvédelem elszigeteli az őslakosságot Andrea Tornielli, a Vatican In­sider újságírója a pápát Amazónia őslakosságával kapcsolatban kérdezte: „Túl azon, hogy vannak olyan nagy gazdasági csoportok, amelyek fenyegetik őket, ön egyenesen em­beri életeket perverz módon fenyegető bizonyos környezetvédelmi politikákról beszélt.” Ferenc pápa megerősítette: „Igen, abban a zónában, nem is tud­nám pontosabban körülírni… Vé­delmezik az őserdőt, hogy megmentsék az ottani törzseket, amelyek aztán kirekesztődnek, az őserdőt pedig kizsákmányolják. A legtöbbet erről a statisztikák beszélnek… Olyan jelenség ez, amely meg akarja óvni a környezetet, de közben elszigeteli az embereket, elzárja egy valódi fejlődéstől. Ezt olvastam abban a jelentésben, amit az útra készület során tanulmányoztam.” A Rádio Renascença portugál katolikus rádió tudósítója a repülőgépen kötött házasságról kérdezte a szentatyát: „Ezután mit mondana Ön a katolikus papoknak és püspököknek, amikor a jegyesek azzal jönnek, hogy szeretnének házasodni strandokon, parkokban, hajókon és repülőgépeken. Ön mit mondana?” „Valaki közületek azt mondta nekem – válaszolt a pápa –, hogy »őrült« vagyok, hogy ilyen dolgokat csinálok. Pedig a dolog egyszerű volt – folytatta a pápa és elmesélte, hogy már odafelé menet a repülőgépen a (légiutas-kísérő) férfi, amikor a felesége (légiutas-kísérő) még nem volt a gépen, beszélt neki a dologról, aztán észrevette, hogy puhatolódzik… és szépen elbeszélgettek a családról. Aztán másnap már együtt voltak (egy újabb chilei repülőút során), ekkor fénykép készült hármójukról. Elmondták, hogy csak polgárilag házasodtak össze, mert a templom, ahol az esküvő lett volna, a 2010-es földrengés során elpusztult. Aztán akarták másnap, majd annak utána…. Ilyen az élet, aztán jöttek a gyerekek, egyik kislány a másik után. De mindig a szívükben volt a szándék, hogy összeházasodjanak. Én pedig kikérdeztem őket és a válaszaik világosak voltak. Esküvőt akarnak egy egész életre. »Honnan tudjátok ezt? – kérdeztem tőlük. – Talán a katekizmusból?« Azt felelték, hogy nem, de jártak annak idején házassági előkészítőre.Tehát felkészültek! A házasságkötés szentségét kérték tőlem, s minden feltétel adott volt. Miért nem csináljuk meg ma azt, amit ma lehet tenni? – kérdeztem Ne halasszuk holnapra, mert abból talán nyolc vagy tíz év lesz. Úgy ítéltem meg, hogy fel vannak készülve, tudják, mit akarnak. Mindegyik felkészült, a bűnbánat szentségével is, így aztán összeadtam őket.” Vatikáni Rádió