enyhe havazás
borús égbolt
A bizonytalanság bizonyossága
Nincs semmi új a nap alatt. Minden visszatér. Déjà vu. Körforgás. Önkéntelenül is ezek a szavak jutottak eszembe derék kollégám ingatlanpiacról szóló cikkét olvasva. Olyan érzésem volt, mintha láttam volna ezt már valahol. Pedig az információk aktuálisak, hogy fordulhat akkor ez mégis elő?
Aztán eszembe jutott. Még Kolozsváron történt. Sok évvel ezelőtt. Akkor írtam jómagam is viszonylag gyakran a kolozsvári ingatlanpiacról. „Állandó szakértőm” is volt. Az egyik helyi ingatlanügynökség vezetője. Nincs mit tenni, ők foglalkoznak érdemben ingatlan-adásvétellel, ergo ők értenek hozzá.
Attól volt déjà vu érzésem, hogy annak idején nekem is nagyjából ugyanezeket nyilatkozta az ingatlanszakértőm. Nevezetesen, hogy az ingatlanpiaci folyamatok ciklikusan ismétlik önmagukat. Ráadásul ezt nemcsak a kolozsvári ingatlanos mondta, hanem egyik nagyváradi kollégája is. Az ember azt hinné, hogy semmi sem kiszámíthatatlanabb a piacoknál, főleg, ha ingatlanárakról van szó. Elvégre folyton változik, hogy mi mennyibe kerül.
Emlékszem, kíváncsisággal hallgattam, mit mondanak a szakik. Ebben mondjuk nincs semmi rendkívüli. Ki az, akit nem érdekel, hogy mi fog történni a közeljövőben az ingatlanpiacon? Hiszen így vagy úgy, de mindenki érintett. Egészen pontosan a zsebénél fogva. Ráadásul garantáltan össznépi konszenzus sem lehet a piaci ármozgások megítélésében, mert ha valamire, akkor a piaci árakra érvényes a mondás, hogy „nézőpont kérdése”.
Az árak csökkenését vagy növekedését ugyanis vagy jónak, vagy rossznak ítéljük meg, és ez szinte kizárólag attól függ, hogy vevők vagy eladók vagyunk. Egyedül maga az adásvételi szerződés aláírása a kegyelmi pillanat, amikor vevő és eladó egymás markába csapnak. Ugyanakkor egészen addig a pillanatig az érdekeik homlokegyenest ellenkezőek. Aki elad, az minél drágábban szeretne túladni az ingatlanján, a vevő meg minél olcsóbban jutna hozzá. Ugyanakkor mindkét félnek késznek kell lennie a kompromisszumra, különben azt kockáztatja, hogy meghiúsul az egyezség. Annak meg az az egyenes következménye, hogy a vevő lakás, az eladó meg pénz nélkül marad.
Ha belegondolunk, tulajdonképpen az ilyen értelemben vett kompromisszum létrejötte az egyetlen olyan közös érdek, amely még egyben tartja egyre inkább elidegenedő társadalmunkat.
Természetesen nem egyszerű a jövőt előre látni, a piaci mozgások is gyakorta bizonytalanok. Igen ám, de ezek a bizonytalan mozgások időről időre megismétlődnek.
Sok évvel ezelőtt is azon múlott, hogy drágulnak-e vagy sem az ingatlanok, hogy a bankok mennyire bíztak meg a vevőkben. Hajlandóak voltak-e olcsó hitelt adni vagy nem? Persze mindenkori döntésüket hosszas kockázatelemzés előzi meg, többnyire racionális döntéseket hoznak. És mégis időközönként ismétlődnek. Szinte pontosan úgy, ahogy a saját embertársainkba vetett bizalmunk. Hol megbízunk felebarátainkban, hol nem. Mikor jobban, mikor kevésbé. Hol közeledünk, hol távolodunk egymástól. Mint valami részeg táncban.
A lépések bizonytalanok, de a koreográfia szinte kísértetiesen hasonló. Ebben az a vigasztaló, hogy sok minden változik, de az emberi természet nem. (Noha néha bosszankodunk miatta, de van ennek jó oldala is.)
Azt hiszem, ezért fordulhat elő, hogy az jut eszembe, minden visszatér. Nincs semmi új a nap alatt. És mégis… Ez a bizonytalanság bizonyossága.
Kiss Előd-Gergely
-min.jpg)
