borús égbolt
havazás
A becsületmegmentő
Kismamaként új szemszögből figyelem a világot. Külföldön például feltűnt – annak ellenére, hogy az ottani ismerőseim általában arra panaszkodnak, hogy a mai fiatalok kevésbé előzékenyek –, hogy a babakocsisokat, pocakosokat szívélyesen engedik előre, legyen szó a repülőgépbe való beszállásról, mosdóról vagy áruház pénztáráról.
Itthon merőben más a helyzet. Annak ellenére, hogy a háziorvosi rendelő falán nagyban írja az elsőbbséggel rendelkező csoportokat, első helyen a kismamákkal, az elmúlt hónapokban soha senki egyetlen szóval vagy gesztussal sem jelezte, hogy ezt megtehetem. Sőt volt, aki szorosan a rendelő ajtajához állt, nehogy véletlenül… Ilyen esetekben két választása marad a kismamának, mindkettő az állással kapcsolatos: vagy csendben sorba áll a gyengébb immunrendszerével kockáztatva, hogy elkap valamit, vagy a sarkára, és utána mardossa a bűntudat, hogy most mindenki jó pofátlannak, hisztisnek, s ki tudja még minek gondolja. Mert nálunk ez így szokás…
Félreértés ne essék, senki nem várja, hogy egy cukormázas világban hozsánnát zengve boruljon le mindenki azok előtt, akik új életet hordanak a szívük alatt, csupán egy kicsit több egymásra és odafigyelésért emelek szót.
De hogy pozitív példát is említsek, a péntek délutáni áruházi zsúfoltságban 2-3 termékkel a kezemben álltam be a pénztárnál a sor végére. Előttem munkaruhában két fiatalember néhány sörrel és konzervvel, feltehetően valamelyik sokat szidott, más megyei építkezési cég munkásai. Amint észrevettek, előre tessékeltek. Megelőztem őket, de a többi sorba álló elé nem furakodtam. A fiatalember határozottan szólt rám: ő nem tudja errefelé mi a szokás, de én teljesen előre kellett volna menjek, hiszen előnyöm van. Csak mosolyogtam, s örültem, hogy itt is van valaki, ha messziről jött is, aki megmenti a többiek becsületét.
Háromszéki Eszter
web.jpg)
.jpg)
