Hirdetés

97 százalékos jelenlét a próbaérettségi első napján

HN-információ
Tegnap a román nyelv és irodalom próbaérettségivel kezdték el az egész héten át tartó vizsgasorozatot a középiskolák tizenegyedikes és tizenkettedikes tanulói. Ma magyar nyelv és irodalomból tesznek írásbeli vizsgát a tanulók a kamerákkal felszerelt és felvigyázó tanárok által felügyelt termekben. [caption id="attachment_25061" align="aligncenter" width="620"]Fejtörést okozó vizsgatétel. Tét nélküli vizsga? Fotó: László Róbert Fejtörést okozó vizsgatétel. Tét nélküli vizsga? Fotó: László Róbert[/caption] Nem hozott újdonságot az idei próbaérettségi, a tizenegyedikes és tizenkettedikes diákok a nyári vizsgasorozatnak megfelelően, szigorú felügyelet mellett kellett kidolgozzák a romántételeket. A tanfelügyelőség információi szerint az első írásbelit a megye iskoláiban, a vizsgafeltételeket betartva, fegyelmezetten bonyolították le, egy osztályból sem jelezték, hogy valakit kizártak volna a vizsgáról, amiért segédeszközöket használt. – Mind a két osztályban 97 százalékos jelenlétről beszélhetünk, a román nyelv és irodalom vizsgán ez nagyon jó arány. Azt jelenti, a tanulók megértették, számukra is fontos, hogy felkészüljenek és megismerkedjenek a vizsgakörülményekkel – tudtuk meg Bartolf Hedwig tanfelügyelőtől. A próbaérettségi ma a magyar nyelv és irodalommal folytatódik, holnap a kötelező, csütörtökön pedig a választható tantárgy írásbeli vizsgájával fejeződik be. [box type="shadow" ]A tanfelügyelőség honlapján közben megjelent az általános iskolások próba-kisérettségijének az eredménye, az intézmény által összeállított táblázat szerint a csíkszeredai iskolák a következő eredményeket érték el: a József Attila Általános Iskolában 63-an jelentek meg a vizsgán, a tanulók 32,26%-a szerzett átmenő jegyet román nyelv és irodalomból, matematikából 25,81%, míg magyarból a vizsgázók 74,19%-a ment át. Az átmenési arány tehát 44,09%. A Nagy Imre Általános Iskolában 108-an vizsgáztak, a diákok 39,81%-a írt átmenő jegyet román nyelv és irodalomból, matematikából 48,60%, magyar nyelv és irodalomból pedig 78,70%. Az összesített eredmények szerint az átmenési arány 55,71%. A Nagy István Művészeti Középiskolában 52-en ültek a vizsgapadokba, román nyelv és irodalomból a tanulók 38,46%-a ment át, matematikából 34,62%, magyar nyelv és irodalomból pedig az írásbelizők 98,08%-a. Az átmenési arány tehát 57,05%. A Petőfi Sándor Általános Iskolában 72 fiatal vizsgázott, közülük 48,61%-uk szerzett átmenő jegyet román nyelv és irodalomból, 37,50% matematikából és 90,28% magyar nyelv és irodalomból. Ebben az általános iskolában a tanulók 58,80%-a ment át a próba-kisérettségin.[/box] Pál Bíborka


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!