Hirdetés

3,8 millió eurót nyertek útfelújításra

HN-információ
Országos versenyben, a legnagyobb pontszámmal nyerte a Bogát – Önkormányzati Fejlesztési Társulás azt a 3,8 millió euró értékű pályázatot, amelynek eredményeként négy felcsíki községben – Csíkcsicsóban, Madéfalván, Csíkrákoson, valamint a Csíkszentmihályhoz tartozó három településen – hidakat újítanak fel, illetve összesen 18,44 kilométernyi községi útra terítenek új aszfaltszőnyeget. A munkálatok várhatóan 2017-ben kezdődnek. [caption id="attachment_28017" align="aligncenter" width="1000"]Szentes Antal, a fejlesztési társulás ügyvezetője: idén közbeszereznek, jövőre aszfaltoznak Szentes Antal, a fejlesztési társulás ügyvezetője: idén közbeszereznek, jövőre aszfaltoznak[/caption] Nyertes infrastruktúra-fejlesztési pályázatról számolt be pénteken Szentes Antal, a Bogát – Önkormányzati Fejlesztési Társulás ügyvezetője a sajtó képviselőinek Szentes Csaba madéfalvi, Becze Attila csíkcsicsói, Császár Attila csíkrákosi és Kósa Péter csíkszentmihályi polgármesterek jelenlétében. Az Országos Vidékfejlesztési Program (PNDR) 7.2-es alin­téz­kedésének keretében a fejlesztési társulás az elnyert 3 800 596 euróból három községben összesen 18 és fél kilométernyi utat aszfaltozhat le. A Bogát – Önkormányzati Fejlesztési Társulás három hónap alatt kell megszervezze a közbeszerzést a technikai tervekre és a dokumentáció elkészítésére. Amikor a pályáztató elfogadja ezeket, megkötik a finanszírozási szerződést, majd 12 hónapon belül a közbeszerzéseket kell megszervezni a kivitelezésre, a munkálatra, a pályázati menedzsmentre, a munkálat felügyeletre – ismertette a projektmegvalósítás következő lépéseit Szentes Antal. Az ügyvezető meglátása szerint a kivitelezés várhatóan 2017 nyarán vagy őszén kezdődhet el. A pályázat keretében Madé­falván 4157 méter utca aszfaltozását, a sáncok és vízelvezetők rendezését tudják elvégezni. A templom és a kultúrotthon közötti szakaszon járdát, kerékpárutat is kialakítanak, ugyanakkor a Rákos patakán átvezető, a Madéfalvát Csíkrákossal összekötő útra is aszfaltszőnyeg kerül. Ezzel a munkálattal a település úthálózatának 95 százaléka lesz leaszfaltozva, a többi útszakaszon más forrásokból végeznek majd hasonló munkát – jegyezte meg Szentes Csaba. A pályázatról szóló döntést focis nyelvre lefordítva a polgármester úgy értékelte, hogy a csapat értesítést kapott, miszerint kijutott az Európa Bajnokságra, de a csoportmérkőzések ezután következnek. A projekt legnagyobb haszonélvezőjének Csíkrákost nevezte Császár Attila. Csíkrákos polgármestere szerint a község, a most elnyert összegeket saját erőforrásból nem tudták volna előteremteni, hiszen a pályázati támogatás Csíkrákos négyéves teljes költségvetésének felel meg. Rákoson a még nem aszfaltozott teljes úthálózatra aszfaltréteg kerül, ami összesen 5309 métert jelent. Csíkszentmihály község három településén – Ajnádon, Szent­mi­hályon és Vacsárcsiban – összesen 3885 méter utcahálózatot aszfaltoznak, ugyanakkor két híd is épül. – Konzultáltunk településenként, hogy melyik utcarészek kerülnek aszfaltozásra – fűzte hozzá Kósa Péter, Szentmihály polgármestere. Csíkcsicsóban összesen 5094 méter községi útszakaszt aszfaltoznak a pályázat keretében – részletezte Becze Attila, Csicsó elöljárója. Az európai és a megyei úton kívül a községi utcahálózat nem volt aszfaltozva mostanáig, a projekt keretében ezek kétharmadára kerül aszfaltburkolat. A pályázatra 1703 oldal dokumentációt nyújtottak be. Szentes Antal, a fejlesztési társulás ügyvezetője hangsúlyozta: a nyertes pályázat a települések sikeres együttműködésének eredménye. Ugyanakkor az utófinanszírozású projekt kivitelezése során számítanak mindenki segítségére – fogalmazott Szentes Antal. Daczó Dénes


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!