30. Hargita megyei farsangbúcsúztató: még a nehézségeket is kifigurázták a hagyományőrzők

HN-információ

Őrizz meg minket piálási tilalomtól, alcsíki minisztertől, a vénasszonyok szájától és a szépvízi káposztától – többek között ezek a könyörgések hangzottak el szombat délelőtt a csíkmenasági farsangolók zsidó vecsernyéjén a 30. Hargita megyei farsangbúcsúztatón. A megye 12 településének hagyományőrző csoportjai a jelenlegi orosz–ukrán háborút is megidézték előadásaikban a Hargita Megyei Kulturális Központ szervezte téltemetésén, amelyet Szépvíz községben tartottak. A rendezvény házigazdái a csíkborzsovaiak voltak, de a mulatozók Csíkszentmiklóson és Szépvízen is felvonultak.

Tizenkét Hargita megyei település hagyományőrző csoportja és számos érdeklődő, illetve fotós gyülekezett szombaton délelőtt Szépvíz központjában.

Ferencz Tibor polgármester aki egészségügyi dolgozóként jelent meg a színpadon köszöntőjében azt mondta, reméli, hogy a csoportok jó hangulatban érkeztek községükbe a 30. Hargita megyei farsangbúcsúztatóra, annál is inkább azért, mert egy évvel többet tudtak készülni a jubileumi mulatozásra, hiszen tavaly elmaradt a megyei téltemetés.

Étel, ital és jó hangulat. Igazából ez a három dolog szükséges a mulatozáshoz. Ezt Szépvíz, Csíkszentmiklós és Csíkborzsova lakosai biztosítják – mondta az elöljáró, majd Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke szólt a jelenlévőkhöz.

Abban bízom, hogy a mai nap az egész megye, illetve Székelyföld számára a mókát és a jó hangulatot jelenti – hangsúlyozta a megyeelnök.

[caption id="attachment_146722" align="alignnone" width="2560"] Fotó: Biró István[/caption]

Ferencz Angéla szervező, a Hargita Megyei Kulturális Központ igazgatója az immár három évtizedes múltú hagyományőrző rendezvény történetét elevenítette fel.

Nagyon fontos, hogy ezek az emberek, ezek a csoportok, akik itt vannak, otthon is eltemetik a farsangot. Ez a találkozó külön élmény, külön megmozdulás, ahol együtt tudjuk megmutatni, hogy milyen erősek vagyunk – mondta Ferencz Angéla, majd megköszönte Ádám Gyula kollégájának munkáját, aki az elmúlt harminc évben következetesen dokumentálta a farsangbúcsúztatókat, illetve elismerő oklevelet nyújtott át a csíkborzsovai hagyományőrzőknek. Azt követően átadták a farsangbúcsúztató stafétabotját is a csíkcsobotfalviaknak.

Az oroszoktól az alcsíki miniszterig

A köszöntőbeszédek után a menyasszonyok, vőlegények, krampuszok, egészségügyi dolgozók, papok, ördögollósok és hamuszórók tucatjai, de még az AstraZenecar tagjai is a hagyományőrző csoportokkal együtt a beosztott útvonalakon vonultak fel Szépvízen és a községhez tartozó településeken.

Szépvízen az alsósófalvi, a csíkszentdomokosi és a kászoni csoport mutatta be jellegzetes téltemető szokását. Csíkszentmiklóson a gyergyószárhegyiek, a szentegyháziak, a csíkcsicsóiak és a csíkszentkirályiak mókáztak. Borzsovában a menaságiak, a gyergyóremeteiek, a simoniak és a csobotfalviak temették a telet és a vízkereszttől hamvazószerdáig tartó mulatozások idejét.

Fotós kollégámmal Borzsovában követtük figyelemmel a csobotfalviak és a menaságiak mulatozását.

Tisztelegnyi, nyet kifityegnyi, sorba menyji!

Ruszki szekerli tasziaja harisnya sztojka dawajcsasz szputnyika harasnyow druzsba. – Szaporodjatok, sokasodjatok, annyian legyetek, mint az oroszok és legyen egy-egy druzsbátok.

Grafial siculi novo gara, ro szigora Oroszhegy./Éljetek lenni Székelyország fővárosa Oroszhegy.

Gyeva Gyimes grancsa korona Gorbacsova dom davoj./Voltunk gyimesi határnál, tenni le vetegetőnél koszorút hősöknek, látogatunk elnökünk Gorbacsov mámájánál Görbe Csabiéknitt.

Nom jo Sportklub Szereda, hokiz a jó szivot nyá./Jöhet hokizni kolléga, siklódik a patina, hajrá Sportklub Szereda.

Start o concurs Szereda Szputnyik mint Szputnyik de la árena Eross Zsoltová konyec./ Utána indítani segíteni futóverseny Erőss Zsolt Arénából, a cinepalotából csapat indul, verseny, probléma megoldva, kányec!

Ja juzina pálinkája slijález sluzká vodká val Oroszhegy./Menek alapkőletétel letenni Oroszhegy nagy vodkagyár.

Kányec virusolj, korona Viktor, pravolj Orbán druzsba!/ Vírus ámen, itt a vége, fuss el véle!” – hangozott el a csobotfalviak mókázásában az idézett részlet. Ők így vonták be farsangtemetésükbe az orosz–ukrán konfliktust.

A csíkmenaságiak jellegzetes farsangbúcsúztatója több évtizedes, és ezt az 1930-as évek elején készült fotók is bizonyítják, illetve a téltemetést, ha visszafogottabb körülmények között is, de még a kommunizmus éveiben is megtartották – mondta lapunk érdeklődésére Károly Veronika pedagógus, a csíkmenasági hagyományőrző csoport vezetője.

A csíkmenaságiak minden évben kifigurázzák az aktuális politikai helyzetet, illetve a farsangbúcsúztatónk rendszeres szereplői, figurái a Konc király és Cibere vajda, a kisasszony, akik hintón vagy adott esetben dögszekéren ülve temetik a farsangot. A bolondkereket is mindig hozzuk magunkkal, illetve fontos mozzanata a menasági farsangtemetésnek a tehénvásár és a zsidó vecsernye is. Aztán vannak a maszkurások, az ördögollósok, a hammas-zacskósok és nem utolsósorban mindig eljönnek a a székely ruhába öltözött fiataljaink is a farsangbúcsúztatóra. Nagyon fontos és nagyon értékes ez a népszokás, jó volna, ha minél tovább fennmaradna – részletezte Károly Veronika.

[caption id="attachment_146724" align="alignnone" width="2560"] Fotó: Biró István[/caption]

A menasági csoport tagjai a zsidó vecsernyében ezúttal is különleges oltalmakért könyörögtek. Többek között elhangzott: „Őrizz meg minket piálási tilalomtól, alcsíki minisztertől, a vénasszonyok szájától és a szépvízi káposztától.”

A mókázás mint közösségépítő alkalom

A házigazdák terített asztaloknál hagyományos farsangi elemózsiát kínáltak a mulatozóknak.

Ünnep ez a farsangbúcsúztató számunkra, mert összefogja a közösséget. Az évben először gyűltünk össze ennyien itt a szeren, és elkészítettük a sok finomságot. Például fánkot sütöttünk, hiszen most az a lényeg, de kínálunk zsíros kenyeret, szendvicseket és süteményeket is. Amikor elmennek a mulatozók, akkor mi még itt maradunk, a szomszédokkal elfogyasztjuk a maradék ételt, és még egyet mulatunk – mondta lapunknak Sárig Júlia borzsovai lakos.

A farsangolók, miután bejárták útvonalaikat, a csíkszentmiklósi közbirtokosságnál találkoztak, és ott folytatták a mulatozást. Hogy a téltemetés mennyire volt sikeres, az kiderül a következő napokban, ugyanis szombaton időnként hószállingózás nehezítette a télűzők munkáját.

Biró István

Hirdetés

Kövessen a Facebookon!