25 év után Háromkúton

HN-információ
Huszonöt év telt el azóta, hogy a gyergyóditrói Lg. Takó János cserkészcsapat újdonsült cserkészei megszerezték első nagytábori élményeiket. A szintén újonnan alakult Romániai Magyar Cserkészszövetség háromkúti táborában vettek részt, hogy onnan hazatérvén, élményekkel és tapasztalatokkal gazdagodva építhessék tovább csapatukat. Ennek a 25 éves kitartó munkának az eredménye, hogy csapatunk idén közel 50 fővel térhet vissza Háromkútra. Augusztus 8–14. közötti táborunk keretmeséjének témáját Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk című regénye adja. A háromkúti Grundon fogják a fiúk és lányok csapatai megvívni komoly harcukat egymással, már amikor nem tanulással és játékkal lesznek elfoglalva. Felelevenítjük majd a 1900-as évek kedvelt időtöltéseit, de nemcsak a regényben szereplő régi játékokat fogjuk elővenni, hanem nagyszüleink körében is kutatást végeztünk, ők milyen gyermekjátékokkal töltötték szabadidejüket. Túrázni is fogunk, ahogy azt cserkésztáborban illik. Persze a cserkészéletnek a munka is része, ezért megkértük a falubelieket, hadd tarthassunk velük a mezei munkában. Ahol 50 szorgos kézpár segít, könnyebben megy majd a munka! Reméljük, ez a tábor is olyan jól telik majd, mint a ’91-es, Háromkúton. Efelől nincs is kétség, hiszen a cserkésztábor olyan jó móka, hogy azt még a Pál utcai fiúk is megirigyelhetik! Találkozunk Háromkúton! Hompoth Szilárd Rovercserkész, 20. Lovag Takó János cserkészcsapat, Ditró [box type="shadow" ]Levélbontás oldalunkon az írásokat, leveleket szerzőik előzetes hoz­zá­járulása nélkül, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, esetenként rövidítve jelentetjük meg. Az itt megjelent vélemények nem feltétlenül azonosak a szerkesztőségével.[/box]


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!