Kiadták, újakat építenének

Harmincnégy új, az Országos Lakásügynökség (ANL) által épített ifjúsági lakást adtak ki Székelykeresztúron. A lakásokból harmincat a tavaly év végén vett admi­nisz­trá­lásba a város, de további lakótömbök építését is tervezik, amihez már megvásárolták a szükséges területet.

Pál Emil
Becsült olvasási idő: 3 perc
Kiadták, újakat építenének
Már ígéretet kaptak az ANL-től az új lakások felépítésére Fotó: RMDSZ

Tavaly októberben adta át a fejlesztési minisztérium alárendeltségében működő Országos Lakásügynökség (ANL) a székelykeresztúri Dávid Ferenc utcában épült kétemeletes épületet a helyi önkormányzatnak, melynek lakrészeit szinte azonnal elkapkodták a jelentkező bérlők. 
– A lakótömbben 30 lakrészt alakítottak ki, melyből 8 egyszobás, 16 kétszobás és 6 háromszobás, ezekből mindenikre sikerült bérlőt találni – nyilatkozta lapunk megkeresésére Koncz Hunor-János, Székelykeresztúr polgármestere. Az elöljáró elmondta, öt évre kötöttek szerződést a lakásbérlőkkel, de a bérek értékét minden évben újraszámolják annak függvényében, hogy a bérlő, vagy a bérlő család jövedelme változott-e az előző évhez képest. – Azt is fontos kiemelni, hogy nem lehet más ingatlan a lakásbérlő nevén, nem írathat a nevére semmit a szerződési idő alatt, mivel az ellenkezik a szerződés követelményeivel – fűzte hozzá a polgármester, az ANL által megfogalmazott követelményekre hivatkozva.
– A harmincnégy lakásból harminc új építésű, ezeket még nem közművesítették. Mostanra kerültek olyan fázisba, hogy ki lehessen értékelni és bérbe lehessen adni azokat – ismertette Koncz. 
A polgármester szerint mivel nagy volt a lakásbérlési igény, az előző körben, az önkormányzatnak visszaadott lakásokat is kiadták, innen származik a többi négy lakás. Az önkormányzat tavaly decemberben vásárolt egy telket abból a célból, hogy újabb lakótömböket építsen, ám egyelőre nincsenek forrásaik a kivitelezéshez. 
– Az unitárius püspökségtől vásároltunk egy 56 áras területet, azzal a feltétellel, hogy további lakótömböket építünk akár az ANL, akár más pályázati forrás segítségével. Az Országos Helyreállítási Alap is biztosított pályázati lehetőségeket társasházak építésére, ám akkor még nem rendelkeztünk olyan területtel, ahol a lakásokat fel tudjuk építeni – avatott be. Koncz szerint az ANL-től már kaptak ígéretet, hogy amint a terület megvan, lépni fog a lakásügynökség is, ám ehhez még szükséges egy olyan határozat, ami azt igazolja, hogy a terület megfelel a beruházónak. 
– A beruházás attól függ, hogy az ANL-nek lesz-e elég pénze a lakáseladásokból. – A terület adott, az utak le vannak aszfaltozva, és parkolók is vannak – részletezte, megjegyezve, hogy a lakásügynökség is operatívan dolgozik az új lakások felépítésén.
A polgármestert arról is megkérdeztük, hogy egy ifjúsági lakást mikor éri meg legjobban megvásárolni. Elmondása szerint bár az újonnan épített lakások értéke a piaci ár alatt van, a nagyjából 10 éves lakásokat éri meg megvásárolni, ezek ár-érték aránya lehet a lakásvásárlók számára a legkedvezőbb.
 



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!