Hirdetés

Újra itt lesz a nagy csapat!

Bevált a tavalyi recept, idén sem változtatnak: a magyar női vízilabda-válogatott ismét Székelyföldet választotta világbajnoki hangolás gyanánt. Keszthelyi Rita, Gurisatti Gréta, Magyari Al­da és társai május 23-án ér­kez­nek Székelyudvarhelyre, a tervek szerint a Csíki Csobbanóban nyílt edzést tartanak, de a hangsúly idén is a kikapcsolódáson, lelki feltöltődésen lesz.

Jakab Árpád
Becsült olvasási idő: 7 perc
Újra itt lesz a nagy csapat!
Pólós lányok a Hargitán. Csúcsélmény Fotó: Jakab Árpád/archív

Embert próbáló év előtt állnak a magyar női pólósok: Bíró Attila szövetségi kapitány olimpiai bronzérmes és világbajnoki ezüstérmes csapata egy év alatt öt világeseményen vesz részt, mi több, a világkupa selejtezőit máris lejátszották áprilisban. Magyarország négy győzelmet aratott, kétszer kikapott, így a csapat harmadikként kvalifikálta magát a június 23-án kezdődő Long Beach-i szuperdöntőre, ahol a négy közé jutásért Görögországgal csatázik. Kétségkívül ennek a sorozatnak is megvan a maga hozadéka, a kapitány számos taktikai variációt kipróbálhatott, illetve a fiatalok is mély vízbe ugorhattak: a 20 éves kapus, Neszmély Boglárka, vagy a mindössze 16 esztendős Tiba Panna kifejezetten parádés teljesítményt nyújtott ezeken a mérkőzéseken.
A válogatott tehát júniusban előbb elutazik az Egyesült Államokba, majd hazatér Magyarországra, hogy aztán ismét földrészt váltva július 14-én már a japán Fukuokában rendezendő világbajnokságon ugorjon medencébe, ahol a csoportban Kanadával, Új-Zélanddal és a házigazda Japánnal csap össze. „Megadjuk a tiszteletet minden ellenfelünknek, de nem kérdés, Japánt és Új-Zélandot le kell győznünk, s noha Kanada erősebbnek tűnik, ellenük is egyértelműen esélyesek vagyunk” – nyilatkozta lapunknak a vb kapcsán Bíró Attila szövetségi kapitány, hozzátéve: a vébé igazán majd a negyeddöntőtől kezdődik, ahol a papírforma szerint Gurisatti Grétáék Spanyolországgal vagy Hollandiával mérkőznek majd meg, ami azért más szintű mérkőzésnek ígérkezik, miként az elődöntő is, hiszen a döntőbe jutás nem mellékesen olimpiai részvételt ér.

Hat hónap, három világverseny

Ha a világkupával és világbajnoksággal fűszerezett idei év roppant nehéz lesz a pólós lányoknak, a 2024-es esztendő egyenesen pokolinak ígérkezik: fél év alatt Európa-bajnokságot, újabb világbajnokságot, majd olimpiát is rendeznek, ráadásul két különböző kontinensen, ami teljesen abnormális terhelést jelent a sportolóknak, ilyesmire korábban nem volt példa a sportág történetében. A lányok január elsején – nem elírás, az új év első napján! – már az izraeli Európa-bajnokságon ugranak medencébe, február 2–18. között újabb világbajnokságot rendeznek, ezúttal Katar fővárosában, Dohában, július 26. és augusztus 11. között pedig Párizsban olimpia lesz. „Széthúzva is sok lett volna ennyi világverseny, s mivel nagyon közel lesz egymáshoz az Eb és a vb, súlyozni kell közöttük. Viszont mindegyik fontos, mert egyaránt kvalifikálnak Párizsra” – mondta lapunknak Bíró Attila. A szövetségi kapitánytól tudjuk, hogy a nyári fukuokai vb két döntőse jut ki az olimpiára, ezt követően az izraeli Eb győztese szerez kvalifikációt (ha neki már van, akkor az utána következő helyezett). A dohai vb-n további négy ország szerezhet olimpiai kvótát, Európából kizárólag ezeken a versenyeken lehet megszerezni a párizsi részvétel jogát, olimpiai selejtezőtornát ugyanis nem rendeznek.

A cél: feltöltődni

Az erőltetett menetet elnézve nem csoda, hogy a válogatott stábja idén is beiktatott néhány napos könnyed összetartást a felkészülési prog­ramba, s mivel a tavalyi székelyföldi túra igencsak emlékezetesre sikerült, a csapat május 23-28. között ismét vidékünkön ver tanyát, hogy lelkileg feltöltődve, élményekkel gazdagodva, a Csíki Csobbanó vize mellett a helyiek szeretetében is megmártózva térjen haza. „Éveken át terveztem, hogy egy nagy világverseny előtt Székelyföldön edzőtáborozzunk, hiszen úgy gondolom, azt az érzést, lelki feltöltődést sehol máshol nem kapja meg az ember. A lányok sem csalódtak, a tavalyi székelyföldi túráról a mai napig lelkendezve mesélnek, így nem volt kérdés, hogy idén ismét elmegyünk” – mondta lapunknak Bíró Attila, aki nem mellékesen immár nyolcadik éve tölti be a szövetségi kapitányi tisztséget. Az 56 éves edző szavait alátámasztják a játékosok nyilatkozatai, hiszen többen több helyen is kinyilatkozták, hogy a székelyföldi edzőtábor olyan löketet, erőt adott nekik, ami kitartott a budapesti világbajnokságig, ahol a válogatott végül ezüstérmet szerzett a női pólóban sok éve egyeduralkodó Egyesült Államok mögött. Magyari Alda, a válogatott kapusa például azt nyilatkozta a budapesti vb-döntő után a Hargita Népének, hogy „ebben az ezüstben benne van a székelyek szeretete is”.
A program egyelőre képlékeny, de az biztos, hogy a csapat autóbusza május 23-án gördül be Székelyudvarhelyre, a lányok pedig főznek majd a helyi gasztroakadémia székhelyén, de a tervek szerint kipróbálják a tehénfejést, kenyérsütést is, bringáznak Székelyvarságon, nyílt edzést tartanak Csíkszeredában, a búcsúesten pedig táncházban ropják.

A magyar válogatott kerete
Kapusok: Magyari Alda (UVSE), Neszmély Boglárka (FTC)
Mezőnyjátékosok: Baksa Vanda (UVSE), Dömsödi Dalma (FTC), Faragó Kamilla (UVSE), Garda Krisztina (Dunaújváros), Gurisatti Gréta (FTC), Hajdu Kata (UVSE), Keszthelyi Rita (Mataro, spanyol), Leimeter Dóra (FTC), Mahieu Geraldine (Dunaújváros), Máté Zsuzsanna (FTC), Parkes Rebecca (Eger), Pőcze Panna (UVSE), Rybanska Natasa (UVSE), Szegedi Panni (UVSE), Szilágyi Dorottya (Eger), Tiba Panna (UVSE), Vályi Vanda (Padova, olasz).



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!