Hirdetés

Lányának is szurkol a csíki pilóta

Óriási kihívások elé néz a hétvégi Hargita Ralin Tes­lovan Adrian: versenygépe nem változott, a navigátori székben továbbra is Cseh Vajk Imre ül, viszont nemcsak saját, hanem lánya teljesítményét is követnie kell. Első alkalommal indul apa és lánya ugyanazon a versenyen, mindkettejük célja a pontszerzés.

Kopacz Gyula
Becsült olvasási idő: 4 perc
Lányának is szurkol a csíki pilóta
A hegyibajnokságot cseréli ralira Teslovan Alexandra Fotó: László F. Csaba

Nem mindennapi idényt kezd meg a hétvégén a Hargita Ralival a Teslovan Adrian és Cseh Vajk Imre alkotta csíkszeredai páros. Noha a kettős a tavalyi felállásban megy, azaz a versenygép nem változott, csak rajta a matricázás egy része, a pilóta nemcsak saját, hanem lánya teljesítményét is figyeli. Először versenyez apa és lánya ugyanazon a versenyen, így a Teslovan család egyszerre két pilótáért is szoríthat.
– Az év első versenyén, ahogyan arra számítottunk, nagyon sok a nevező, géposztályunkban – az RC2-ben – tizenegyen harcolunk a pontokért. Egy erős mezőnyben a pontszerzés a cél, de mindenképp szeretnénk dobogón zárni mind a Hargita Ralit, mind az idényt géposztályunkban, illetve legalább egy kategóriában, aszfalton vagy murván – nyilatkozta lapunknak Teslovan Adrian. A pilóta elmondta, a szokásosnál nagyobb lesz számára a stresszfaktor az idény során. – Már nemcsak a saját, hanem lányom, Alexandra teljesítményét is kell figyelnem, mivel ő jóval utánunk fog elrajtolni minden szakaszon, így igyekezni fogok őt segíteni információkkal – tette hozzá a csíki pilóta.
A 16 éves Teslovan Alexandra Maria számára a hétvégi verseny lesz az első a rali szakágban. Ugyan a hegyibajnokságban, szlalomban és a Time Attack pontvadászatban már letette névjegyét, a rali számára pilótaként újdonság. – Egy Renault Twingo R1 versenygéppel indulok, az autóval egyébként az elmúlt években más szakágakban versenyeztem, de a rali újdonság számomra. Terzi Vlad személyében egy tapasztalt navigátor segít majd nekem megtanulni mindent, ami a ralival kapcsolatos. A másodosztályban állok rajthoz, és a tapasztalatszerzés a cél, nemcsak a Hargita Ralin, hanem az egész idényben – nyilatkozta lapunknak Teslovan Alexandra.

Moldvainak navigál

Néhány szezonban a fiatal Csató Roland navigátoraként szerepelt Csikós Sándor a hazai ralibajnokságban, majd miután tavaly a csíki pilóta tavaly anyagi okok miatt egyelőre felhagyott a versenyzéssel, egy fiatal moldvai versenyző mellé ült be a másodpilóta. Az elmúlt év végén egy újabb megkeresésre mondott igent Csikós, a szezont Bogdan Gheorghiu mellett kezdi el navigátorként.
– Nem ismeretlen számomra Bogdan, hiszen tavaly épp a fiának, Andreinek navigáltam néhány versenyen. A jászvásári pilóta a tavalyi évet a második helyen zárta a Peugeot Kupában, idén viszont egy Skoda Fabia R5-re cserélte versenygépét, ami már csúcskategória. Mivel első versenyünk lesz együtt, és az autó is új, ezért nemcsak a Hargita Ralit, hanem az egész idényt tanulóévnek szánjuk – nyilatkozta lapunknak Csikós Sándor. A csíkszeredai navigátor szerint a céljuk egész évre a lehető legtöbb pont megszerzése, és amennyiben lehetséges, úgy az idény végén kategória vagy géposztályban egy dobogós hely.
A tegnap nyilvánosságra hozott nevezési listán előfutóként szerepel a Pál Alpár és Székely Róbert alkotta gyergyószentmiklósi-székelyudvarhelyi kettős, a Biró Antal és Sprencz Tamás páros, akik az elmúlt években murva versenyeken SSV-vel indultak, a Hargita Ralit viszont egy Suzuki Swift Sport versenygéppel kezdik. Ugyanakkor indul a Moczás Csaba és Székely Dénes Zsolt alkotta udvarhelyszéki páros is, akik egy Subaru Imprezzával állnak rajthoz – akárcsak a tavaly is – a Hargita Ralin.



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!