Hirdetés

Körforgalom az útkereszteződésben

Évek óta tervezik a 13A és a 13C országutak kereszteződésénél körforgalom létrehozását, ugyanis az utóbbi időben jelentősen megnövekedett a közúti balesetek száma. A Közúti Infrastruktúrát Kezelő Országos Társaság (CNAIR) Hargita Megyei Kirendeltsége szerint sikeres közbeszerzés esetén a körforgalmat már júliusban elkezdhetik építeni.

Pál Emil
Becsült olvasási idő: 3 perc
Körforgalom az útkereszteződésben
Ha időben el tudják kezdeni, év végére elkészülhet

Hét éve merült fel az ötlet, hogy Szé­kely­szent­lé­leken a 13A és 13C országutak kereszteződésénél körforgalmat alakítson ki a Közúti Infrastruktúrát Kezelő Országos Társaság (CNAIR). Az utóbbi időben megnövekedett az említett útkereszteződésben a balesetek száma, sokan nem veszik figyelembe, hogy az egyenrangú utakon közlekedőknek stoptábla jelzi a kötelező elsőbbségadást. Mint kiderült, nehezen találtak jelentkezőt a körforgalom műszaki terveinek elkészítésére, mostanra viszont a tervek kész vannak, és a a közbeszerzés is lezárult tegnap.
- Tavaly sikerült elkészíteni a megvalósíthatósági tanulmányt és a műszaki terveket is, amennyiben a kivitelezésre vonatkozó köz­be­szerzési eljárás során sikerül találni olyan céget, amely vállalja a munkálatok elvégzését, el is kezdődhet a körforgalom megépítése – nyilatkozta lapunk megkeresésére Elekes Róbert, a Közúti Infrastruktúrát Kezelő Országos Társaság (CNAIR) területi képviseletének szóvivője.
Mint elmondta, korábban azért halasztották többször el a körforgalom építését, mert kétszer is kiírták a műszaki tervek elkészítésére a közbeszerzési eljárást, ám csak a harmadikra érkezett érvényes jelentkezés. Kiemelte, rendkívül jó partnerként működött együtt velük a farkaslaki önkormányzat, ugyanis a tervek szerint a mostani útfelületen nem fért volna el a körforgalom, erre viszont a hivatal felszabadított és az országos útügy rendelkezésére bocsátott egy erre a célra alkalmas területrészt.
Kovács Lehel, Farkaslaka polgármestere megerősítette információinkat, s elmondta, nagyjából kétszáz négyzetméter területet kellett átadniuk az országos útügynek, hogy a körforgalom elférjen a tervezett helyen.
– A hatékonyságot tekintve nagyon gyors eljárás volt a terület átvételezése, sokkal több idő és munka lett volna, hogyha ezt a minisztériumokon keresztül, kormányhatározattal kellett volna kisajátítani – összegezte a történteket Elekes Róbert szóvivő.
A munkálatokról elmondta, ha sikerül kivitelezőt találni, már júliusban elkezdhetik a körforgalom építését, szélesítik az utat, és két, a közvilágítást szolgáló villanyoszlopot is elköltöztetnek.
– Ha minden jól megy, év végéig sikerül befejezni a körforgalmat – jegyezte meg.
Elekes Róbert szerint a kivitelezési munkálatok nagyjából négy hónapot fognak tartani, a körforgalom építésének becsült összértéke meghaladja a négymillió lejt, amelyet központi alapokból biztosítanak.
 



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!