Marad az ideiglenes körforgalom

Pál Bíborka
Becsült olvasási idő: 1 perc
Marad az ideiglenes körforgalom
Körforgalom a Hunyadi utcában. Megszűnt a reggeli dugó Fotó: László F. Csaba

Négy évvel ezelőtt ideiglenes körforgalom kialakításával szabályozta a csíkszeredai önkormányzat a Hunyadi János utca forgalmas, Y alakú elágazását, amelynek egyik ága a Kalász lakótelepről Csíksomlyó irányába, a másik pedig a Márton Áron utca felé vezet. Az elsődleges cél az volt, hogy a forgalmi változással megszüntessék a reggelente ezen a szakaszon gyakori forgalmi dugót. Az ideiglenes, műanyag elemekből épített és sárga útburkolati jelzéssel jelölt körforgalom Bors Béla alpolgármester szerint az évek tapasztalatai szerint be is vált – ennek dacára véglegesítésére még várni kell.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!


– Idén már nem engedi a költségvetésünk, hogy a Hunyadi János utcai körforgalmat végleges formájában megépítsük. Úgy látjuk, vannak fontosabb beruházások, azoknak szeretnénk minél hamarabb pontot tenni a végére, a végleges körforgalom építésével pedig nem sürget az idő – nyilatkozta lapunknak Bors.
A szóban forgó körforgalom kialakítása 2023 decemberéig, az útszakasz korábbi felújítása jótállási időszakának végéig nem volt aktuális, ezt követően került az önkormányzat beruházási tervei közé, jelenleg pedig tervezés alatt van.
– A tervezés folyamatban van, valószínűleg jövő év elején véglegesítjük a dokumentumokat, és ha a költségvetés engedi, akkor a jövő évben elkezdődhet a kivitelezése – tette hozzá az alpolgármester.





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!