Tegnap virágvasárnap volt. Így történhetett meg, hogy témakereső olvasó körutam közben azon kaptam magam, hogy szokásaimtól eltérően az egyik keresztény, vallásos portál véleménycikkeit böngészem. Két írás is gondolkodóba ejtett. Az egyik Ferenc pápa közelgő magyarországi látogatásáról szólt, a másik pedig arról, hogy Szoboszlai Dominik és Sallai Roland kő-papír-olló játékkal döntötte el, hogy ki rúgja a tizenegyest az Észtország elleni barátságos, válogatott labdarúgó-mérkőzésen.
Kezdjük a Ferenc pápa látogatásával foglalkozó publicisztikával. Az több gondolatot is idézett a Vatikán államfőjétől. Érdekességként idecitálok egyet.
„A nemzeti populizmus egyik fantazmagóriája a keresztény többségű országokban, hogy megvédi a keresztény civilizációt a vélt ellenségektől, legyen az az iszlám, a zsidók, az Európai Unió vagy az ENSZ. Gyakran olyan emberekre tesznek nagy hatást ezzel, akik már nem is vallásosak, de nemzetük örökségét egyfajta identitásnak tekintik. Identitásvesztésük és félelmeik azzal egyidejűleg erősödnek, ahogy a templomlátogatásaik száma csökken” – fogalmazott Ferenc pápa. 
Gondolatébresztő, amit az egyházvezető mond, csak tudnám, honnan olyan ismerős? No de ez nem annyira lényeges. Azért szemlézem a szóban forgó írást, mert párhuzamot von Ferenc pápa és Jézus között. A szerző szerint mindkettőjükben közös, hogy „nem érdeklik a hatalmi viszonyok, sem a diplomácia világában megszokott udvariassági körök. Megszólalásaival nem a népszerűséget keresi.”
Azért tartom érdekesnek, mert a mindenkori hatalomhoz fűződő viszonyunkról mond valami fontosat. Nevezetesen, hogy időhiány miatt vagy egyszerűen csak kényelmességből hajlamosak vagyunk arra, hogy elfogadjunk előregyártott világértelmezési kereteket, ahelyett, hogy vennénk a fáradságot és gondolkodnánk.
Elvégre a közbeszéd konfliktusokkal terhelt, és már amiatt is kényelmes elfogadni a környezetünkben épp legnépszerűbb világértelmezési narratívát, hogy ne kerüljünk fölöslegesen konfliktushelyzetbe azokkal a felebarátainkkal, akik politikai nézeteiket szinte vallásos meggyőződéssel hirdetik. Megéri? Ugye, hogy nem? Bizony, ilyen nagy a szokás hatalma.
Az ennek a hátulütője, hogy ezzel a mindenkori hatalmasok is tökéletesen tisztában vannak. Ezért gyártanak nekünk egyszerű, könnyen befogadható és egyértelmű narratívákat. A propagandisták rendszerint biztonságvágyunkra alapozzák okfejtéseiket. Politikai oldaltól függetlenül olyan világértelmezési keretet kínálnak nekünk, amely otthonos a számunkra és hamis biztonságérzetet kelt bennünk. Rendkívül csábítóak ezek a narratívák, de biztosak vagyunk abban, hogy megéri, hogy elringasson az általuk kínált világmagyarázat biztonsága? 
A másik véleménycikk, ami gondolkodóba ejtett arról szólt, hogy Szoboszlai és Sallai kő-papír-ollózása egy pillanatra visszacsempészte a játékosságot a halálosan komolyan vett, vérprofi sportba, és ennek emberi értékét csak kevesen ismerik el.
Nos, lehet, nem ártana, ha bármilyen világmegváltó narratíva előbb arra a kérdésre adna választ, hogy mi az, ami emberré tesz bennünket, és csak azután kezdene ellenséget keresni magának.