Hirdetés

Idén sem marad el a ribizliborverseny

Ahol a szakma találkozik – e jelmondattal szervezi meg a csíkmadarasi Garden Proiect Kft., immáron hatodik alkalommal, a Kertészeti Szakmai Napokat és Konferenciát. Az eseményen ismét helyet kap a második alkalommal szervezett RibON ribizliborverseny is, amely szintén egyedülálló rendezvénynek számít a Kárpát-medencében.

Cilip-Szilágyi Dalma-Orsolya
Becsült olvasási idő: 3 perc
Idén sem marad el  a ribizliborverseny
Fotó: Garden Proiect Kft.

Idén is előszeretettel szervezi meg a csíkmadarasi Garden Proiect Kft. a VI. Kertészeti Szakmai Napok és Konferencia elnevezésű eseményét március 2. és 4. között. A háromnapos rendezvény ebben az évben is magában foglalja a RibOn ribizliborversenyt, melyre a mintákat a szervezők február 17-ig várják.
– Az eddigi évek tapasztalata azt mutatja, hogy érdemes megszervezni ezt az egyedülálló eseményt, hisz a résztvevők mindenképp gazdagabban térnek haza az eseményről. Pár szóban úgy jellemezném ezeket a napokat, mint a szakma találkozóhelyét. Számos, nemcsak hazai szakember előadása gazdagítja a kertésznapokat, ami nagyban hozzájárul ahhoz, hogy meglévő tudásunkat bővítsük – vélekedett János Ferdinánd kertészmérnök, a cég vezetője.
2023. március 2–4. között kerül sor a szakmai konferenciákra, a gálaestre, illetve a RibON Natúr Szövetkezet, a Garden Proiect Kft. és a Székely Gazdaszervezetek Egyesület által közösen szervezett ribizliborverseny kiértékelőjére. A szakmai előadások tematikái érinteni fogják a tájépítészetet, a gyümölcstermelést és annak begyűjtését, feldolgozását, valamint a bor és a pálinka kultúrájának világát. Természetesen a precíziós kertészeti megoldások sem maradnak ki, hisz a meghívott előadók ismertetik a digitális parkfenntartást és minden olyan esszenciális tudnivalót, amely a precíziós gyümölcstermelést érinti.

Garden Proiect Kft.
A kertésznapokon a meghívott szakmai előadók számos olyan tematikát érintenek előadásaikban, amelyek hozzájárulnak a szakmai fejlődéshez. Március 2-án, csütörtökön többek között szó esik a green-innovációról, ami a városi zöldfelület-gazdálkodást érinti, az új országos mezőgazdasági stratégia irányvonalairól, a talajnedvesítő és vízmegtartást elősegítő készítményekről, a magánkertek tervezéséről, a fürdőtavak alkalmazásáról, a robotizált technológiákról, a napot pedig borkóstoló zárja, amelyet Légli Ottó, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnöke fog tartani. Másnap, pénteken a szakmai előadók kitérnek a mikroszaporítás világára, az antociánok kinyerésére növényi melléktermékekből, a pályázati lehetőségekre, a digitális eszközök alkalmazására a gyümölcstermesztésben, valamint a bogyós gyümölcsöknél alkalmazható technológiákra.
A harmadik napon, március 4-én lesz a II. RibON ribizliborverseny díjátadó gálája, melyre február 17-ig várják még a szervezők a jelentkezőket. A verseny elsődleges célja a ribizliborok népszerűsítése, a jelentkezők pedig részletes visszajelzést kapnak majd a mintáik tulajdonságairól a bírálatban kiemelt tapasztalattal rendelkező minősítőktől. A nemzetközi ribizliborversenyre tételenként három üveg, egyenként minimum 7 dl fekete, piros vagy/és fehér ribizliborral lehet benevezni. A mintákat leadhatják a cég székhelyén, Csíkmadaras 11. szám alatt, személyesen, postán, illetve eljuttathatják csomagküldő szolgálattal is. Mindemellett további gyűjtőpontok is elérhetők, amelyek listáját a www.ribon.ro weboldalon találják meg az érdeklődők. A palackokon fel kell tüntetni a nevező adatait, valamint a bor évjáratát.
 A háromnapos rendezvényt ebben az évben is színesíti a gyümölcstermesztő- és metszőtanfolyam, melyet Ferencz Lehel és Kosztka Ernő kertészmérnökök vezetnek majd. Már az eseményt megelőzően van lehetőség részt venni ezeken a tanfolyamokon: február 27-én és 28-án, majd március 3-án és 4-én. A képzéseken a helyek száma korlátozott, így előzetes jelentkezés szükséges, amelyet a Garden Proiect Kft. Facebook-oldalán vagy a 0720 110 777 telefonszámon lehet megtenni, munkanapokon 8 és 16 óra között. A tanfolyam résztvevői a karbantartás, az oltás, a metszés, a tápanyag-utánpótlás, illetve a növényvédelem témakörében gazdagíthatják tudásukat.



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!