Hirdetés

Újra startolnak a nyílt napok Csíkszeredában

A Sapientia – EMTE Csíkszeredai Kara nyílt napokat szervez március minden péntekén. A kö­zép­is­ko­lá­sok számára szervezett prog­ram­on a diákok meg­te­kint­hetik az egyetem infrastruktúráját, megismer­ked­het­nek a képzési kínálattal, illetve betekintést nyerhetnek az egyetemi életbe. A rendezvényről ka­runk PR-osát, Csíki Adélt kérdeztük.

HN-információ
Becsült olvasási idő: 3 perc
Újra startolnak a nyílt napok Csíkszeredában
Fotó: sapientia.ro

– Milyen újdonságokkal készültök az idei nyílt napokra?

– Az egyetemlátogatás mellett élményt nyújtunk a látogatóknak. Idén a napi program mellett felkínáljuk a 360 fokos selfie booth-ot, amely vagány kis videókat gyárt, melyeket mindenki megkaphat. Az öt hétig tartó, alkalmanként háromórás blokk alatt természetesen a saját hallgatóink is kipróbálhatják azt.

– Mennyire kapcsolódnak be az egyetem hallgatói a programokba? 

– A nagykövetprogramunkba bekapcsolódott néhány lelkes önkéntes, aki részt vesz a nyílt napokon is. Közel harminc hallgatónk segít a következő öt hétben. Természetesen ez a szám bővül, hiszen a szakmai foglalkozásokra is jönnek önkéntesek szép számban. Közel ötven ember kell ahhoz, hogy egy látogatáskor több száz embert fogadhassunk. Ilyenkor a legnagyobb feladatoktól egészen a legapróbbakig elkel a segítség. A hallgatóknak azért is értékes a munkája, mert így sokkal közvetlenebbül tudnak beszélni a középiskolásokkal. Jó lehetőség tanulni, csapatban szervezni. Ennek a partneri kapcsolatnak a magját a hallgatók teszik ki, a kampusztúra így sokkal autentikusabb.

– Milyen a részt vevő kö­zép­su­lis­ok véleménye a programról?

– Változó. Általában lenyűgözi őket az egyetem, az épület maga, nem gondolták, hogy ennyire felszerelt, modern laborok labirintusrendszere az egész. Kedvelik a diákbarát, otthonos könyvtárat meg a liftet. A kampusztúra érdekes számukra, megismerik a komfortos bentlakást, ami teljesen más, mint a középsulis intrik. Tapasztalataim szerint élvezik, hogy öt szakmai foglalkozás közül választhatnak, és oda mehetnek, ami közel áll hozzájuk, felkeltette a figyelmüket. 

– A tavalyi nyílt napoknak akkora sikere volt, meg is kellett hosszabbítanotok egy héttel.

– Valóban, elég meglepő volt. Eleinte 200-250 diákkal számoltunk, hiszen elsősorban csíki suliknak terveztünk, naponta 40-45 személyes létszámmal, de végül nyolcszázan jöttek el. Voltak Hargita, Maros és Kovászna megyéből is. Az idei nyílt napokra már január elején elkezdtünk készülni, már csak pár simítás van hátra. Eddig 550-en jelentkeztek, de a helyek száma korlátozott; szívesen várunk akár osztályokat, akár egyéni látogatókat. Érdemes figyelni a Sapi platformjait a jelentkezéshez. 

– Lehet tudni, hányan iratkoztak be a Sapira a nyílt napok hatására?

– Nem tudok számot mondani, viszont minden hozzánk beiratkozóval kitöltettünk egy felmérést, 30 százalékuk jelölte meg a nyílt napokat. Nemcsak az egyetemistatoborzás a fő célunk, hanem a pályaorientáció is. Motiváljuk őket, miért érdemes megszerezni az érettségit. Ennek szószólói a sapisok, igazi hallgatókkal találkozhatnak.

– Mik a tapasztalataid az eseménnyel kapcsolatban?

– A kísérő tanárokat érintően előfordult, hogy megváltozott a tanár véleménye a kampusztúrán, sőt, volt, hogy végzett hallgatóink hozták el diákjaikat. A diákok megnézhetik, mit és hogyan tanulhatnak tovább, de lehet ez egy szuper kirándulás, csapatépítő alkalom is az osztály számára. A lényeg, nézzenek szét, ismerjék meg a lehetőségeiket. Az is lehet, hogy valaki rájön, nem akar egyetemista lenni, és ez is tök rendben van. A lényeg, jöjjenek el, és nézzék meg, milyen egy napra sapientiás hallgatónak lenni. 

Sántha Kriszta-Hanna
 



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!