– Nagyon sok élelmet összevásároltam… nem tudja véletlenül, nyáron divat lesz a pocak? Asrapnel tőlünk nem messze csapódott be, felkavarta a havat és a kedélyeket. A következő lövésből szinte faszoltunk mi is. Jobbnak láttuk behúzódni a házak közé. Mellettünk menekültek tolongtak, hiába mondtam, hogy hó, lassabban. Néhányan – a konokabbak – még nem hagyták el házaikat. Pedig odaátról bőven szórogatták golyókkal a tetőket. Csak tudnám, honnan van annyi lőszerük, fakadtam ki, de bár ne tettem volna, mert megtelt a szám. Hogy mivel, nem lényeges. Azaz mégis, mert ki tudtam szedni egy darabban: csak egy rongybaba feje volt. Nem érzem a füleimet, hallottam a hozzám legközelebb álló katonát. Igen, eléggé lefagytak az enyémek is. Mi, hogy megsüketültél? Kizárt! Csitítgattam. Ekkor egy újabb csattanás remegtette meg bennem a jóindulatot. A lövedék – mindent vagy semmit alapon – hóna alá kapott egy házat, valószínűleg meglepődött a súlyától, s beleesett egy gödörbe, amit azóta bombakráternek neveznek. A ház tulajdonosa is meglepődött volna, ha kilátszik a feje a szarufák alól. Így viszont nem tudott hangot adni megdöbbenésének. Tán annak a kislánynak is lett volna egy-két keresetlen szava, de túl hamar szakadt le a keze, s rendes kislányok jelentkezés nélkül nem beszélnek. Mialatt imígy szemlélődtem, valami nedvességet kezdtem érezni a nadrágomon. Biztosan kiömlött a víz a kulacsomból – gondoltam. Odanyúltam: melegséget éreztem. Jó, jó, kiömlött nyavalyás kulacsom tartalma, de mitől forrt fel?

– Ürül a zállamkincstár... asszem, városon a szőrös mejjű férfijaknak immá nem adnak több fűtéstámogatást!

– Kérte a számítógépem, hogy jelszónak válasszak nyolc karaktert. Hát, Hófehérkét és a hét törpét választottam!

Anekdoták Udvarhelyszékről

Farsangban Udvarhelyen, a Tompa László-emlékház előtt sepregetett egy idősebb nő, az utcán jött még két korosabb nő egy férfival. Megálltak beszélgetni, és szó esett a farsangról, mert éppen annak volt ideje. – Mi már maszkurának sem kellene felöltözzünk – kacagott az egyik asszony. – És seprű sem kellene – toldotta meg a férfi. Bin Laden nálunk Bin Ladent amikor témázták, Majla Sándor a következő esetnek volt részese. Amint ment az utcán, hosszú haja, szakálla volt akkor is, és két idős falusi bácsi jött vele szembe. Egyik még megfogta a másiknak a karját, úgy mondta: – Hogy keresik, s né hol van! Vigyázz magadra! Udvarhelyen, az egykori Bohém vendéglő teraszán beszélgettünk Bágyi Bencze Jakab költővel, újságíróval. Annamária, a homoródszentmártoni kiszolgálónő amikor kihozta a kávét, elmondta, hogy a korhadt és billegő padlódeszkák közé beszorult a lába aznap, és a papucsát alig tudta kivenni onnan. Bágyi, akinek a lába azelőtt törött el kerékpározás miatt, és még mankóval is nehezen járt, azt mondta felém fordulva: – Vigyázz magadra, mert én már meg vagyok szokva a lábtöréssel, de mi lesz veled? Serény ember Udvarhelyen, az egyik gyárban dolgozott egy Béla nevű férfi. Az egyik munkatársa mondta róla: sebes beszédű ember, gyorsan dolgozik, gyorsan iszik. – Olyan serény ember, hogy még dombra befelé is hajtja a biciklit! Disznóvágáskor Disznóvágáskor, amikor a torokpecsenyét, lövéteiesen a disznyótoros tokányt ették, az apa nézte, milyen mohón eszik a fia. – Mikor falsz, ne márts, s mikor mártasz, ne falj! – mondta neki eligazításképpen.