Az idei esős hideg nyár nem szegte kedvünket, június 20-án reggel a Penny parkolójában összegyűlt tizenkilenc bátor ember és egy még bátrabb kutya, s a CSEKE szervezésében elindultunk Zete vára felé, László Ilona és Csaba vezetésével. Küküllőkeményfalván hozzánk csatlakozott három udvarhelyi társunk, majd nekiindultunk Zete várának nyomát megtekinteni. Aki nem járt a vidéken, elámulhatott rajta. Előttünk a hegyek, mint kis kúpocskák egymás hátához bújva mosolyogtak, mindegyikük a zöld szín egy-egy árnyalatában pompázva. A küküllőmenti falvak helyes kis tiptop települések, rendezettek, tiszták, szebbnél szebb házakkal. Az oda vezető utunkat ragyogó napsütés követte, ezért letettük a kocsikat, majd megmásztuk a hegyet, vissza-visszapillantva a tájra. Nem is tudom, mi volt szebb: az ég, amikor feltekintettünk? Az erdő? A csilingelő szamócák, amelyekre nemcsak rápillantottunk, hanem meg is kóstoltuk? Mikor felértünk a Zete várának a helyéhez, nem is voltunk fáradtak, pedig a hegy kicsit kaptatós volt. Ott a tetőn meghallgattuk Csabát, aki elmesélte a vár mondáját. Lefelé menet kiértünk egy mezőre, ahol pünkösdi rózsákra bukkantunk, majd elénk tárult több világoskék tisztás. Kígyószisz! – mondta egyik csapattagunk, mi fel(kígyó)szisszentünk, milyen ritkaságban lehet részünk! Szaladtunk a hívogató kékségek felé, nem tudtunk betelni a virágok szépségével. A pünkösdi rózsákat futtunkban megsimogattuk (Le ne szedd! Védett!), gyorsan közös képet készítettünk a kék üde réten, majd folytattuk utunkat a parkolóban hagyott kocsikhoz. Lassan elindultunk Varság felé, a kúpocskák hívogattak, majd a zetelaki gátat elhagyva, mentünk a tanyavilág felé. Addigra már mindenki megtudta, hogy Varság az egyik legnagyobb szórványtelepülése a megyének, itt található a Csorgókő vízesés is. Most megtapasztalhattuk, hogy a zuhatag egyik leglátogatottabb látványossága, idecsalogatja több megyének turistáit. A lelkesebbek felmásztak a vízesés tetejére, majd mindannyian megindultunk a Jézus-kútja forráshoz, vizet ittunk, majd leültünk elfogyasztani szendvicseinket. Mikor az utolsó falatoknál tartottunk, esni kezdett az eső, zuhogott, de minket nem állított meg, felvettük esőköpenyeinket, majd elindultunk a kilátó felé. Felmásztunk az építmény tetejére. Ilonka vezetőnk megmutogatta, mit láthatnánk, ha nem lenne borús idő. A köd beborította a tájat, de csak-csak kisejlett alóla a szépsége s a magasztossága. Az eső végigkísérte a kocsikhoz vezető baktatásunkat, de jókedvűen ültünk be a járművekbe, majd elmentünk a keményfalvi fagyizóba elfogyasztani két-három-négy-öt-hat gombóc hideg édességet. Hazaérve, visszagondoltam a napra, tudom, sokat tanulhattam helyismeretet, helytörténetet Ilonkától meg a többi túratárstól. Mindannyian mosolyogva kezdjük a hetet, pihenten, feltöltődve. Merészek voltunk, egy páran ázottak, de ez csak megerősít bennünket, hogy az idei nyarunk hidege nem riaszt el, s mind a huszonketten meg a kutyus is várjuk a következő CSEKÉ-s kirándulást!

Bálint Csilla, Csíkszereda