Zene füleimnek 73.: Fellini, avagy a Nine–Kilenc bemutatója
Szeptember elején különleges sajtó-közönségtalálkozóra invitáltak a Budapesti Operettszínházba: a szervezők a hónap végén bemutatott Nine–Kilenc musicalnek szenteltek egy fél délutánt. A darab sztorija Federico Fellini, önéletrajzi motívumokkal tarkított Oscar-díjas 8 és ½ című moziján alapszik. A zenés játék Amerikából kissé megkésve érkezett hozzánk, mivel eredetileg – Arthur Kopit librettójával és Maury Yeston zenéjével és szövegével – a 80-as években mutatták be. A darab az 1982-es New York-i premieren igazi közönségsikert aratott, s a zord kritikusok elismerését is elnyerte. Kicsit kételkedtem a vállalkozás sikerében, mivel az olasz nagy realista filmek – s ez vonatkozik Fellini alkotásaira is – igencsak kikoptak a mozikból, s a televízió képernyőjén is ritkán tűnnek fel.
A nézőtéren izgatott közönség foglalt helyet, őket egy facebookos játék résztvevői közül választották ki, s mellettük az újságírók is szép számban megjelentek.
Különlegesen megszervezett performansznak lehettünk részesei. A függöny felgördült, s igen színes színpadkép tárult az egybegyűltek szeme elé. A vertikálisan kialakított díszlet különböző pontjain a három szereposztás szereplői ültek. Népes csapat került így a kirakatba: producerek, feleségek, szeretők, örömlányok, s az alkotók mutatkoztak be szépen sorjában. Mondanivalójukat betétszámok szakították meg.
Balázs Zoltán rendező utalt a hosszas előkészületekre, hiszen a járvány miatt kilenc hónapja foglalkoznak a darabbal. Elmondása szerint a hármas szereposztás „sztárok dömpingjét” eredményezte, így bármelyik előadásra ül be az érdeklődő, biztos, hogy nem csalódik. A zene kissé eklektikus, a már említett szerző palettáján – érdekes zenei merítési bázisként – Mozarttól a spanyol flamencóig, s a tarantellától a szvingig szerepelnek számok. Bolba Tamás zenei vezető újdonsággal is szolgált: három betétdalt az eredeti Broadway-bemutatón nem hallhatott a közönség, ezeket a későbbi filmváltozatból emelték át a fővárosi bemutatóba.
Külön szót érdemel a jelmez és a díszlet. Németh Anikó jelmeztervező a hármas szereposztás minden fellépőjére egyénileg komponált ruhakölteményt, az igazgató megjegyzése szerint mindegyik a divatmagazinok címoldalán is megállná helyét. A díszlet már kicsit elgondolkodtatóbb, az egyik szereplő szerint IKEA-ihletésű, szerintem egy fatelepre emlékeztet leginkább, s ráadásul a rajta való mozgás is nehézkes. Csak remélhetjük, hogy a nézőtéri orvosnak bokaficammal nem lesz dolga az előadások során.
Végeredményképpen egy szép délutánt szereztek az operettesek mindenkinek. A pandémia után-közben egy tehetséges társulat felszabadult bemutatkozását láthattuk. Ennek nyomán a kérdés felvetése szükségtelen: érdekel-e valakit, hogy Fellinit és művét ismerik-e a nézőtéren, vagy sem.
Csermák Zoltán