Hirdetés

Zavarodottság nyugdíjügyben

HN-információ
Az elmúlt héten egyes sajtóorgánumokban olyan értesülések láttak napvilágot, miszerint nőnek a „különleges nyugdíjak” a „2015/215-ös számú törvénynek köszönhetően”. A nyugdíjak valóban nőttek, mármint a köznyugdíjak, de a különleges nyugdíj fogalma ez esetben mellőzendő. Továbbá a 2015/215-ös számú törvénynek valóban „köszönhető” valami, csakhogy egyéb: a honatyák sokat bírált és kifogásolt nyugdíj jellegű különleges illetménye. Minderről csak ennyit… Mégis a köznyugdíjakkal, legalábbis azok egy részével kapcsolatosan valóban bekövetkeztek másabb történések. [caption id="attachment_21230" align="aligncenter" width="605"]Illusztráció Illusztráció[/caption] Még a múlt esztendő júliusában jelent meg a 2015/192-es törvény, amely révén egy új szakasszal (a 1691-es) egészítették ki a köz­nyug­díj­rend­szerre vonatkozó 2010/263-as törvényt. Amint arról Bán Katalin közgazdász, a Hargita Megyei Nyugdíjpénztár ügyvezető igazgatója tájékoztatott, az új előírás értelmében azok a nyugdíjasok, akiknek a nyugdíjjogosultságát 2011. január 1-jét megelőzően állapították meg, és akik tevékenységet fejtettek ki a 2001 áprilisát megelőző jogszabályok értelmében az I-es és/vagy II-es munkacsoportokban, illetve rendkívüli és/vagy különleges munkafeltételekbe besorolt munkacsoportokban, haszonélvezői lesznek az ezekben az idősza­kokban realizált éves pontszámuk megemelésének. Nevezetesen: azokra a periódusokra, amelyek során az I-es munkacsoportban vagy a különleges munkafeltételekbe besorolt munkahelyeken fejtettek ki tevékenységet 50 százalékosra; azokra a periódusokra pedig, amelyeket II-es munkacsoportban fejtettek ki vagy rendkívüli munkafeltételekbe besorolt munkahelyeken, 25 százalékosra. Fontos tudni és hangsúlyozandó, hogy a szóban forgó előírások azon személyek esetében alkalmazandók, akik 2011. január 1. előtt kérelmezték nyugdíjazásukat, és nem részesültek az éves pontszámuk megemelésében azon nyugdíjtörvényt módosító jogszabá­lyok alapján, amelyek 2008-tól léptek hatályba. Ezek a jogszabályok a következők: a 2000/19-es köznyugdíjtörvényt kiegészítő, a 2009/154-es törvénnyel jóváhagyott 2008/100-as sürgősségi kormányrendelet; a 2000/19-es a köznyugdíjtörvényt módosító és kiegészítő 2008/218-as törvény. A fent említett emelésben nem részesülő nyugdíjaskategóriák között találhatók azok a nyugdíjasok, akik esetében az éves átlagos pontszám megállapításánál nem használták a teljes hozzájárulás-fizetési időtartamot, hanem egy annál kisebbet, amelyet különleges jellegű jogszabályok írtak elő (például: azok a bányászok, akik legalább 20 évet dolgoztak a föld alatt, biztosítottak, akik az I-es sugárzási zónában realizáltak hozzájárulási időtartamot – minimum 15 évet és minimum 17 évet a II-es sugárzási zónában–, azok a személyek, akik nyugdíjban részesültek annak tulajdoníthatóan, hogy kü­lönleges feltételek közti hozzájárulási időtartamot realizáltak stb.). Más szóval a 2015/192-es törvényben előírt megemelés/újraszámítás nem érinti azon összes nyugdíjasokat, akik tevékenységet fejtettek ki az I-es és II-es munkacsoportokban, illetve a rendkívüli vagy különleges munkafeltételekbe besorolt munkahelyeken, hanem csak azokat, akik ennek a jogszabálynak a megjelenéséig nem részesültek az éves pontszám (punctajul anual) megemelésében, megfelelően ezeknek a periódusoknak. Az újraszámításra egy 24 hónapos periódus során kerül sor 2016. január 1-jétől kezdődően, a kifizetésre pedig csak az újraszámítás finalizálását követően, de a nyugdíjkülönbözetet retroaktív kapja meg az érintett személy, azaz 2016. január 1-jétől kezdődően. A Hargita Megyei Nyugdíjpénztár felhívja az érintett és érdekelt nyugdíjasok figyelmét arra, hogy a 2015/192-es törvény alapján történő újraszámításra hivatalból kerül sor, következésképp nem szükséges sem kérést benyújtani, sem pedig személyesen a nyugdíjpénztárhoz fordulni. Hecser Zoltán


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!