[dropcap]A[/dropcap] múlt század ötvenes éveiben május elsején, augusztus 23-án a dísztribünöm Miklós Vilmos bekiabálta a mikrofonba: legelöl felvonul városunk élüzeme, a csíkszeredai IART vállalat munkaközössége. Hosszasan sorolta megvalósításainkat, az állami terv teljesítését, az élmunkásokat stb. Ez a vállalat a faipar gépesítésével, szállítással, karbantartással foglalkozott igen eredményesen, legutóbb hálókocsikat gyártott százával az erdőmunkások számára. Legutóbb csak UMTCF néven szerepelt, hírneve leszűkült, míg végül a rendszerváltás után több ipari létesítménnyel egyetemben felszámoltatott. Egykori igazgatók, főkönyvelők, munkatársak az örök vadászmezőkön örömmel láthatják, hogy akik még itt vagyunk, szeretjük egymást és emlékezünk. Csomortánban élő régi munkatársak, akiket mindig a leghűségesebbek között emlegetünk, gondoltak egy nagyot, és meghirdettek egy találkozót ott Csomortánban, egy gyönyörűséges erdei házban, viszonylag kis hozzájárulással jöjjön el, aki úgy gondolja, hadd emlegessük a régi szép időket, emlékezzünk. Vagy kilencvenen úgy gondoltuk. Volt ott bőven étel, ital, zene, de látni kellett volna, hogyan öleltük egymást, hogyan szorongattuk egymás kezét. Volt, akivel 20–30 éve nem találkoztam, és boldog voltam, amikor nevemen szólított, felismert annyi év után. Egy román fiúcska is volt, aki egészen fiatalon került hozzánk. Most őszülő halántékkal és nagy örömmel jött el a találkozóra. Mi is mindannyian örültünk neki. Az biztos, ha otthon elmeséli az övéinek az eseményt, lesz nagy csodálkozás. Volt, aki nem jött el, mert valamikor valami sérelem érhette a vállalatnál, valami miatt megsértődött, megharagudott, hisz ilyen is volt. József Attilával mondom, ezeket „békévé oldja az emlékezés”, mindenki örült volna nekik is. Csomortáni honfitársainkat áldja meg a Jóisten mindkét kezével, adjon nekik erőt, egészséget, hogy jövőre is tudják megszervezni ezt a találkozót ilyen csodálatos módon, ilyen feledhetetlen élményeket nyújtva. Köszönjük szépen! Kopacz Zoltán,Csíkszereda