Hirdetés

Vizsgaprogramok

HN-információ
Az idei iskolai évvel kapcsolatosan egyelőre annyit tudni, hogy az „nem fog kárba veszni” és sor fog kerülni annak megfelelő körülmények közti lezárására. Ezt az elmúlt hét végén is hangsúlyozta a kormányfő, de egyelőre arra nem tudott választ adni, hogy mikor kerülhetne sor a kisérettségire, illetve az érettségi vizsgára. Időközben azonban megjelent egy tanügyminiszteri rendelet… [caption id="attachment_75620" align="aligncenter" width="1000"] Vizsgázó diákok. Ismételt izgalom Fotó: archív[/caption] Talán azzal kell kezdenünk, hogy még a múlt esztendő augusztusában megjelent ama 2019/4916-os tanügyminiszteri rendelet, amellyel jóváhagyták a 2019–2020-as iskolai év VIII. osztályosainak kisérettségije megszervezésének és lebonyolításának módját, valamint szeptemberben ama 2019/4950-es rendelet, amellyel a 2020-as esztendei érettségi vizsga megszervezését hagyták jóvá. Ez már a múlté, mert a világjárvány felborította az iskolai és a főiskolai oktatás „órarendjét” is, bár a tanítás nem szünetel, csak merőben más körülmények, illetve szokatlan feltételek között zajlik. Ebbe a kontextusba helyezhető az az április 17-én megjelent 2020/4115-ös tanügyminiszteri rendelet, amellyel jóváhagyták a 2019–2020-as iskolai év VIII. osztályosai kisérettségijének programját, valamint a 2020-as esztendei érettségi vizsga írásbeli vizsgáinak programjait. Az előbbi esetében a román nyelv és irodalom, az anyanyelv és irodalom, illetve a matematika tantárgyak programjait a miniszteri rendelet 1-es számú melléklete tartalmazza. Az érettségi vizsga tekintetében a román nyelv és irodalom, az anyanyelv és irodalom, a matematika, a történelem, a fizika, a kémia, a biológia, az informatika, a földrajz, a logika, kommunikáció és érvelés, a pszichológia, a gazdaságtan, a szociológia és a filozófia tantárgyak programjait pedig a rendelet 2-es számú melléklete. Amúgy a már említett 2019/4916-os miniszteri rendelet hatályát vesztette, a 2019/4950-es rendeletnek pedig egyes előírásait törölték. Ugyanakkor érvényben maradt annak a digitális kompetenciák felmérésére vonatkozó előírása, mármint az érettségi program tekintetében.

Hecser Zoltán



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!