Hirdetés

Víz- és szennyvízhálózatot építenek Vaslábon: Régi tervek válhatnak valóra idén

HN-információ
Iskolák felújítása fejeződött be, sportcsarnok épül, valamint egy szabadidőközpontot is terveznek Vaslábon. A legfontosabb megvalósítandó terv azonban a víz- és szennyvízhálózat kiépítése, működésének elindítása a községben. Március közepén kezdődhet el a vízhálózat kiépítése a községben, erre tett ígéretet a megbízott cég. Va­lójában már ősszel szorgalmaztuk a munkák elkezdését, a vállalkozó azonban halasztást kért az időjárási viszonyokra hivatkozva. Hamarosan elkezdődhet a munka, melynek első lépéseit a kutak fúrása jelenti – mondta el érdeklődésünkre Fórika István, Vasláb alpolgármestere. Az Országos Településfejlesztési Program (PNDL) keretében a község tízmillió lejt kapott a vízhálózat elkészítésére. Emellett a szennyvízhálózat kiépítése is folyamatban van, 2019-ben a főhálózat készült el, a következő lépés a háztartások rendszerre való csatlakoztatása lesz. 2019-ben a közigazgatásilag Vaslábhoz tartozó Marosfőn felújították az Ébner Jenő és a Ion Creangă iskolákat: a teljes körű tatarozási munkálatok révén az intézmények ezáltal működési engedélyt kaphattak. A vaslábi Theodor Chindea Gim­názium udvarán épülő sportcsarnok hamarosan elkészül: tavaszra tervezik az átadást. – Az engedélyeztetésnél tartunk, igyekszünk, hogy az átadás idejére megoldódjon ez a feladat is, amelyben számítunk Hargita Megye Tanácsának segítségére – közölte Fórika István. Ugyancsak az Országos Településfejlesztési Program keretében, 600 ezer lejes keretből felújították az orvosi rendelőket Vaslábon, nemsokára átadja a munkát a kivitelező. Az önkormányzat saját költségén újíttatta fel és bővítette a székhelyét: a tanácsteremmel, irodákkal kiegészült épület felújítása 950 ezer lejes költséget jelentett. – Az elkövetkező időszakban továbbra is a víz- és szennyvízhálózat kiépítése a legfontosabb feladat a község életében. Emellett a községi utak aszfaltozásához szükséges dokumentációt is elkészítették, várják a megfelelő pályázati lehetőséget. Idén szeretnék elkezdeni annak a régi épületnek a felújítását, amelyben a tervek szerint idősklub, könyvtár és szabadidőközpont működhetne a község lakóinak – összegzett Fórika István.

Boncina-Székely Szidónia



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!