A Jó reggelt! köszönési formáról, amelyről a Hargita Népe 2017. március 3-i számában írtam, úgy vélekedtem, hogy bár grammatikailag teljesen hibátlan szerkezettel állunk szemben, a hivatalos kapcsolatban ajánlatos az udvariasabb Jó reggelt (napot, estét) kívánok! használata. A rövidebb forma csak a bizalmas stílusban fogadható el. Hogy most hasonló témára térek vissza, annak egyik oka, hogy a mindennapi szóhasználatban egyre gyakrabban fordul elő a címben említett rövid alak, csak úgy, mint a viszhall, amely a Viszonthallásra! megcsonkított alakja. Ezeket az előző írásomban említett Nyelvi illemtan című könyv sem ajánlja. A választékos stílusban ugyancsak kerülendők a Viszontkacsintásra!, Viszontlátomásra! jópofáskodó formák. A másik ok pedig a következő. Egy interneten közzétett reklámszövegben olvastam a következőt: Viszlát, aranyér! A reklámozó bizonyára valamilyen csodaszert vagy módszert ajánl ennek a kellemetlen betegségnek a gyógyítására, azaz búcsút mondhatunk az aranyérnek. Igen ám, de a Viszontlátás! köszönést az emberek egymás között használják a búcsúzáskor, bízva abban, hogy ismét találkoznak. Nézzük, mit ír a Nyelvi illemtan. „A Viszontlátásra! – mivel reményt, biztatást fejez ki – természetesen jó köszönésforma akkor is, ha bizonyosan nem következik be a viszontlátás.” Az idézetből a remény és a biztatás szavakat emelem ki, ugyanis ezeknek pozitív jelentéstartalmuk van. Az az ember, aki meggyógyult, nem szívesen látná viszont a betegséget. Vagy talán a reklám szerzője kívánja azt, hogy az illető újra megbetegedjen. Ekkora rosszindulatot azért nem tételezek fel róla… Az egyik szólásunk a magyar észjárásnak a reklám szövegével ennek éppen ellenkezőjére utal azzal, hogy a nemkívánatos eseményt, helyzetet a következőképpen fejezi ki: Akkor lássam, amikor a hátam közepét. Dóra Zoltán