Hirdetés

Visszatekintők (november 20.)

HN-információ
1968. november 20., szerda Azon tűnődöm – nem is tudom, mióta –, mit szólnának alkalmi asztaltársaim, közlékeny, idegen útitársaim, ha egyszer, beszéd közben azt mondanám valamelyiknek (…) – Kedves… lesz szíves még egyszer a nevét, igen köszönöm, tehát kedves B. I., nem gondolja, hogy az én szememben egy millimétert sem nőtt jó állású ismerősei felsorolásával? Beszéljünk inkább a holdfogyatkozásról, vagy ha ezt a témát nem szereti, hát meséljen valamit a családjáról, munkahelyéről, az esztergapadról, vagy szoba-konyhás lakásáról, rokonairól. Különben meglehet, hogy az az orvos vagy a kanadai második unokatestvér csak látásból, esetleg megfakult fényképről tud – ha egyáltalán tud – magáról. Lóvé van? – Meddig? – Vásárhelyig! – Udvarhelyig elviszem! – Lóvé van? – Kerül! (…) – Csak ezért érdeklődtem „a dollár” iránt, mert nem szeretem, ha az én bőrömön akarnak spórolni. A minap is valami egyetemista felkérezkedett, gondoltam, meglesz a mai féldecire való. Hát, a szégyentelen, amikor leszállt, a köszönömmel hagyott… 1978. november 20-án nem jelent meg lapszám 1988. november 20., vasárnap Menet közben. A meteorológiai előrejelzés szerint mától ismét lehűlésre, havas időre számíthatunk. S az ezzel járó közlekedési gondokra. Mert tény, hogy az utóbbi hetekben nemegyszer okoztak ilyen jellegű gondokat az útviszonyok. És – sajnos – tény, hogy egyes országúti szakaszon… a csúszásgátló anyagok szórása kívánnivalót hagyott maga után, mind az operativitás, mind pedig a minőség, a hatékonyság tekintetében. Több tudással nagyobb terméshozamért. Elérkezett a téli mezőgazdasági tömegoktatás ideje, immár mindenhol túl vannak a szervezés szakaszán, az előadók elkészítették lecketerveiket, elgondolták, átgondolták a tárgyalandó témákat, s maguk az előadók is felkészítőn vettek részt. 6. Premfoto. Oradeán kétévente megszervezik az ország egyik legérdekesebb fotókiállítását. Érdekes azért… mert ide csak kiállításon még részt nem vevő képeket lehet beküldeni, a biennálé tehát nemcsak a kezdő fotósoknak kínál tág teret, hanem a más ismerteket is arra készteti, hogy új képekkel jelentkezzenek. Összeállította: Szőke Zsuzsa [caption id="attachment_80183" align="aligncenter" width="1000"] A Székelykeresztúri Egyesülés–Codleai Colorom találkozó egyik mozzanata, 1968[/caption]


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!