Visszásságok ellen

HN-információ
A svájcifrank-hitelek lejesítéséről, illetve két, egyelőre ismeretlen veszélyeket rejtő módosításról számolt be tegnap sajtótájékoztató keretében Korodi Attila parlamenti képviselő. A helyi önkormányzatokra hárítanának esetleges EU-s büntetésekből származó költségeket, és a rendezvények szervezésébe bevonnák a védelmi minisztériumot, a belügyminisztériumot is. korodi_attila_sajtotajekoztato_tnk_1924_lr A parlament képviselőházának kedden elfogadott egyes törvénytervezeteinek és -módosításainak hiányosságairól, esetleges veszélyeiről tájékoztatta a sajtót tegnap Korodi Attila parlamenti képviselő. Mint mondta, több olyan kérdésben szavaztak a honatyák, amelyek hosszú ideje megoldásra várnak, ezek közül pedig hármat emelt ki tegnap a képviselő. A svájcifrank-hitelek tisztességes konvertálása jó törvénynek ígérkezik, a kezdeményező Szociáldemokrata Párt a korábbi RMDSZ-es tervezet szellemében írta át a sajátját. A szövetség valamennyi valuta esetében szerette volna alkalmazni az eljárást, Korodi reméli, hogy amennyiben a svájci frankkal beválik a módszer, kiterjesztik a többi valutára is. – Mindenki, akinek dokumentált kapcsolata van még a hitelezőjével, a hitelfelvétel pillanatában használt árfolyam szerint újraszámoltathatja a törlesztés összegét. Ha túlfizetés történt, a banknak vissza kell fizetnie a különbözetet, és a szerződés csakis az árfolyam terén módosulhat, tehát nem kötheti más feltételekhez az újraszámolást – közölte a képviselő, a sajtó kérdésére hozzátéve: a magyarországi devizahitelek forintosításának példájára alapoztak. Egyedüli frakcióként az RMDSZ képviselői szavaztak két törvénymódosítás ellen, ezzel azonban nem tudták megakadályozni az elfogadásukat. Egyik a hivatalos ünnepek szervezésére vonatkozik, és kimondja, hogy az önkormányzatoknak és közintézményeknek tájékoztatniuk kell a megalakuló Országos Protokoll Tanácsot valamennyi rendezvényükről, és az eseményt a legrangosabb meghívottal közösen kell megszervezniük. Ugyanakkor az emlékkoszorúk elhelyezését csak a védelmi és/vagy a belügyminisztériummal közösen szervezhetik. – Értjük, hogy a bukaresti diadalívnél szervezett rendezvények esetében ez szükséges intézkedés, de a Székelyföldön visszásságokat szülhet, ha a védelmi minisztériummal együtt kell koszorúznunk. Nem tudjuk, hogy mi lehet ebből, félő, hogy esetleg a szalag színe és az eljátszható énekek következhetnek a sorban – vélekedett Korodi Attila. Az EU-s Alapok Minisztériumának átszervezését sem sikerült egyedüli ellenzőkként megakadályozniuk: e szerint a helyi önkormányzatokkal fizettetnék meg azokat a költségeket, amelyekre az ivóvíz- és szennyvízrendszerek késlekedése miatt számíthat az ország. 2018-ra valamennyi, legkevesebb kétezer lakossal rendelkező településen működnie kell ezeknek a közműrendszereknek, de már most nyilvánvaló, hogy ez sok helyen nem valósul meg. – A finanszírozási kiszámíthatatlanságok miatt nagyon sokat késnek ezek a munkálatok, és ez nem a helyi önkormányzatok hibája. Mégis velük fizettetnék meg az esetleges büntetéseket. A csíki térségben elég jól állunk ezekkel a rendszerekkel, de számos más település kerül bajba a módosítással – mondta a képviselő, megjegyezve, hogy a későbbiekben további, kedden elfogadott törvények vonatkozásait ismerteti. A jogszabályok csak a Hivatalos Közlönyben való megjelenésüket követően válnak hatályossá. Kovács Hont Imre




Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!