Hirdetés

Villanyoltás lesz a parlamentben

Ma 20:30 és 21:30 között lekapcsolják a parlament épületének belső és külső világítását a Föld órája kezdeményezéshez való csatlakozás részeként – közölte a képviselőház.

Hadnagy Éva
Becsült olvasási idő: 1 perc
Villanyoltás lesz a parlamentben
Illusztráció Fotó: Hargita Népe Archív

A pénteken közzétett tájékoztatás szerint a testület idén is a World Wide Fund for Nature partnereként vesz részt a legnagyobb önkéntes környezetvédelmi akció, az Earth Hour, azaz a Föld órája elnevezésű kezdeményezésben. Idén 195 ország több mint nyolcezer városa vesz részt az akcióban, amelynek célja, hogy az emberek, vállalatok, kormányok és közösségek konkrét lépéseket tegyenek a biológiai sokféleség csökkenésének megállításáért.

A Föld óráját először 2007. március 31-én rendezték meg az ausztráliai Sydneyben, ahol kétmillió ember és 2100 vállalkozás kapcsolta le egy órára a villanyt, hogy kifejezze a globális felmelegedés miatti aggodalmát. 2008-ban a Föld órája globális mozgalommá vált, és a világ több mint harminc országában százmillió embert mozgósított. 2009-ben és 2010-ben a kampányhoz már több mint négyezer város és közel egymilliárd ember csatlakozott.


AGERPRES



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!