Hirdetés

Ki vigyáz az idősekre?

Péter Ágnes

Október elején – pontosabban elsején – volt az idősek világnapja. Ilyenkor több településen is ünnepséget rendeznek, hogy felköszöntsék őket, különböző eseményeket szerveznek, melyeknek az idősek a célközönsége. Pár napig, hétig többen figyelnek rájuk, többen törődnek velük, mint az év többi részében, és én mindezt nagyon szeretném szó nélkül hagyni, mert ezzel kapcsolatban nem sok olyan szavam és gondolatom van, amelyet ne mondott vagy gondolt volna bárki más, mégsem tudom megtenni, mert mindig felmerül bennem a kérdés: ki vigyáz az idősekre? Nem azokra, akik családjukkal együtt laknak vagy öregotthonban élnek, hanem azokra, akik egyedül vannak. Akit nem látogatnak meg a gyermekei, mert külföldön élnek, és csak karácsonykor vagy húsvétkor jönnek haza kis időre; akinek nincsenek szomszédjai, mert mondjuk a falu végén van a háza; akihez hetente egyszer-kétszer látogat el a beteggondozó, s ha többször megy, az semmi jót nem jelent; akihez legfeljebb akkor kopogtatnak be gyermekek, ha az utcában, a háza mellett labdáztak, de véletlenül bepattant a labda, és ha már bepattant, akkor utána kell menni, be kell kérezkedni, mert a labda az labda, azt vissza kell szerezni, de kifelé jövet már csak rúgni tudják, mert a kezük tele van a rájuk tukmált málnával, körtével, almával – azzal, ami épp érik a kertben. És ki vigyáz arra, aki nem jár sem idősek központjába, sem nappali foglalkoztatóba, semmilyen klubba, mert úgy véli, jó oka van rá, hogy ne menjen; aki még templomba sem jár, mert a szűnni nem akaró köhögésével másokat zavarna, vagy mert fáj a lába, és túl messze van a templom?


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!

Hirdetés


Épp elég nehézséggel néznek szembe azok az idősek is, akik számíthatnak családjukra, szomszédjaikra vagy a nagyobb közösségre, amelyben élnek. Viszont nekik van, aki mosolyt csaljon az arcukra a hétköznapokon, megkérdezze, hogy van-e szükségük valamire, és segítsen nekik eligazodni, mondjuk, a digitális eszközök útvesztőjében – de nem csak. Ők számíthatnak segítségre, ha bajban vannak, és az idősek napját – illetve az összes ünnepet – együtt ünnepelhetik szeretteikkel. Csak azt nem tudom, hogy eközben ki vigyáz azokra az idősekre, akik egyedül vannak.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!