Március 8-án, immár hatodik alkalommal szervezte meg a csíkszeredai városháza a Litzmann-emléktúrát az Úz-völgyében, az első világháború egyik kiemelkedő mozzanatának állítva emléket: 1917. március 8-án, pontosan 105 évvel ezelőtt, Karl Litzmann tábornok vezetésével a magyar királyi miskolci 10. honvéd gyalogezred és a 39. honvéd hadosztály egységei visszafoglalták a stratégiai jelentőségű Magyaros-tetőt az Úz-völgyében az orosz csapatoktól. 2017-ben, a csata 100 éves évfordulóján Csíkszereda Polgármesteri Hivatala kezdeményezésére első alkalommal szerveztek emléktúrát ezen a helyszínen, azóta minden év márciusában megemlékezünk a hősies küzdelemről, végigjárva az egykori honvédek útvonalát, közösen imádkozva eleinkért. Idén 31 résztvevő gyűlt össze a kora reggeli órákban Csíkszeredában, hogy a szervezők közreműködésének köszönhetően együtt utazhasson az 50 km távolságra található helyszínre, a gyalogtúra kiindulási pontjára. Az Úz-völgyéből 8.30-kor indultunk tovább, a résztvevők köszöntését és az ismertetőt követően, amely az egykori telephelyről és az itt zajló eseményekről nyújtott részletes információkat. Március 8-ra való tekintettel, Ráduly Róbert Kálmán, a program kezdeményezője külön köszöntötte a részt vevő nőket, majd elindultunk a hegytető felé vezető úton. Utunk a kis hadi kápolna mellett vezetett, és jó ütemben haladva tettük meg az első 2 km-t egy enyhén emelkedő erdei úton, egészen az erdészházig. Ez jelentette túránk első, bemelegítő szakaszát, innen kezdődött csak az igazi kihívás, ugyanis a távolság nem volt nagy (megközelítőleg 5 km), ám a szintkülönbség annál nagyobb volt a rövid szakaszon, legalább 700 m-es. A második szakaszban, a javarészt lombhullató erdőben, négy igen meredek oldal magasodik előttünk, egyenként körülbelül 100 m-es hosszúságban, kövekkel tűzdelve, mindegyik után egy kevés pihentető rész következik. Nemcsak meredek, hanem csúszós is a terep, a hó alatt megbúvó avarszőnyeg, ágak és sziklák komoly kicsúszásokat eredményeznek. Amikor ilyen helyen fogytán az erőm, mindig arra gondolok, hogy mi mégiscsak könnyű helyzetben vagyunk, milyen nehéz lehetett a honvédeknek, akik felszerelésüket cipelve és az ellenséges csapatok veszélyétől fenyegetve kellett helytálljanak ezen a terepen. A második szakasz leküzdése után kiértünk egy tágas tisztásra, ahol a szél munkájának köszönhetően már sokkal nagyobb havat taposunk, itt bevártuk társainkat. A csapat jól haladt, viszonylag egy tömbben sikerül mindenkinek tartani a lépést. Rövid pihenőt tartottunk, a tiszta időnek köszönhetően csodálatos panoráma tárult innen elénk, a Csíki-havasok és Háromszéki-havasok vonulatai egyaránt szépen látszanak. Innen kezdődik a harmadik szakasz, a pusztát átszelve most már sűrű fenyőerdő között folytatjuk utunkat, egy alig kivehető, nagyon keskeny ösvényen, amelyet hatalmas hó borít, de alul jeges, jobb oldalunkon a hegyoldal, bal felünkön egy jó meredek lejtő. Ezen a szakaszon egyensúlyozunk több-kevesebb sikerrel, a besűrűsödött, hó borította fenyők és borókák között végül megtaláljuk a legmagasabb pontot, a Magyaros-tetőt, ahol együtt imádkozunk a hősökre emlékezve. A már ismert útvonalat követjük visszafelé egy darabig, aztán újabb emelkedőt követően, az egyre sűrűbb erdő között, a hegygerinc peremén közelítjük meg a következő kúpocskát, a Litzmann-csúcsot, amit emléktábla jelez. Itt is közös imára kulcsoljuk kezünket és hálát adunk, hogy mindannyiunknak sikerült elérni erre a helyre. Most már csak a visszafelé vezető út van hátra, új szakaszon törjük az érintetlen, vastag hótakarót, közben szépen elkezd havazni, olyan a környék, mint karácsony közeledtével, semmi sem emlékeztet még Kikelet havára. Meredek oldalon tapogatózunk lefelé, és kisvártatva bekapcsolódunk a korábban kitaposott keskeny ösvénybe, innen már ismert útvonalon haladunk. A lefelé vezető út időben rövidebb és kevésbé megterhelő, mivel az igazán meredek szakaszokat sikerül kiváltani egy alternatív erdőkitermelő út használatával, ezen jutunk vissza a hegy aljában álló erdészházig, ahol jólesik a pihenés és az időközben újra előbújó nap simogató melege. Már csak az utolsó 2 km megtétele van hátra, amit egy 45 perces sétával vezetünk le, utána már a táborhelyen vagyunk, a csíkszentmártoni közbirtokosság területén, ahol finom, meleg ebéddel várják a megfáradt túrázókat a házigazdák. Köszönjük a túravezetés biztosítását, a szívélyes vendéglátást a csíkszentmártoni közösségnek, hivatalnak, az alapos előkészítést és szervezést a csíkszeredai városvezetésnek és a városháza munkatársainak.

Péterffy Ágnes-Katalin, Csíkszereda