Hirdetés

Vezetéstechnikát oktatnak

HN-információ
A Richy Racing Team a Közúti és Közlekedési Tanintézettel közösen vezetéstechnikai és forgalombiztonsági tanfolyamot tart holnap. A megyében ez lesz az első ilyen jellegű képzés gyakorlott sofőrök számára. Első alkalommal szerveznek vezetéstechnikai és forgalombiztonsági tanfolyamot Csíkszeredában autóvezetőknek, eddig csak szakoktatók számára tartottak hasonló képzéseket a megyében. A tanfolyamot a csíkszeredai Richy Racing Team SE szervezi a Közúti és Közlekedési Tanintézet (IFPTR) támogatásával. A képzést az IFPTR Kossuth Lajos utcai székhelyén tartják holnap, a tanfolyamon képzett előadók oktatják majd a sofőröket. Az elmúlt év novemberében alakult Richy Racing Team SE elnöke, Ritner Béla már az egyesület alapításakor elmondta, versenyek szervezése mellett nagy hangsúlyt fektetnek majd a forgalombiztonsági képzésekre is. – Partneri viszonyt alakítottunk ki a Közúti és Közlekedési Tanintézettel, az ő támogatásukkal tartunk képzést, amely során az autóvezetőket vezetéstechnikai és forgalombiztonsági tanácsokkal látják majd el a szakemberek – mondta lapunknak a Richy Racing Team elnöke. A vezetéstechnikai és forgalombiztonsági tanfolyam egyik előadója Sándor Gábor lesz. A Közúti és Közlekedési Tanintézet vezetője elmondta, céljuk a folytonosan megújuló közlekedési kultúra kialakítása és elmélyítése. – Ez a képzés abban különbözik más tanfolyamoktól, hogy nem a kivételekre vagy a vészhelyzetek megoldására, hanem az előrelátáshoz és a körültekintő alkalmazkodáshoz kínálunk adatokat, eszközöket. Alapvetően nem jelenségeket kezelő, hanem ezeket befolyásolni bíró és ellenőrző eszköztárról lesz ténylegesen szó a képzés során – mondta Sándor Gábor. Hozzátette, számukra az jelentené az igazi sikert, ha minden járművezetőről tudnák azt, hogy épen, egészségesen ér újra haza, minden egyes út vagy feladat szakszerű és balesetmentes teljesítése után. A tanintézet vezetője szerint a tanfolyam egyik lényege, hogy a sofőrök beépítsék a tanultakat a napi forgalmi rutinba. – Alkalmazható tudást biztosítunk. Az általunk szervezett tréningeken részt vevő gépjárművezetők leginkább azt értékelik, hogy nemcsak elméleti ismereteket, hanem tapasztalatra épülő, a gyakorlatban alkalmazható adatokat és tudást is kapnak. Úgy vélekednek, hogy a képzésben a kulcs a tapasztalataik újraértékelése és rutinfeladataik tudatosítása. Természetesen erre építünk, mert soha nem az ismeretek hiánya okozza a bajt, hanem a tényszerű értékelés, illetve a tárgyilagosság, valamint a kellő higgadtság hiánya – mondta Sándor Gábor. A tanfolyamot holnap 14 órai kezdettel a Közúti és Közlekedési Tanintézet (IFPTR) csíkszeredai kirendeltségének székhelyén, a Kossuth Lajos utca 22. szám alatt tartják, a részvételi díj 150 lej. A képzésre ma még lehet jelentkezni a 0740–842474-es telefonszámon, holnap a helyszínen is lehet iratkozni. Kopacz Gyula


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!