Lassan másfél hónapja szólt utoljára a csengő az érettségi előtt álló végzősöknek, de még a tegnap is az iskola körül sertepertélt az elballagott, elbúcsúztatott diákság. A nyár közepére végre sikerült pontot tenni a vizsgák egy részére, és ezzel az alma materrel való kapcsolat is megszűnt. Még szerencsére, hogy a szülés nem ilyen hosszú folyamat, mert ebbe a vajúdásba valószínű nem csak az anyák, az újszülöttek, de még az apák is belehalnának. A hazai iskolai rendszerünk a végkimerültség állapotába kerül, amire mindenki kézhez kapja a diplomát, megtalálja helyét az életfogytig tartó tanulás folyamatában. Az elgyötört rendszer ebben a kínzott állapotában kezdi az új tanévet… az újabb vajúdásig. Versenyképességről szónokol itt mindenki egy ideje. Arról, hogy a versenyben kell megtalálja a diák a helyét. Ha ez igaz, akkor a vizsgaeredményeket nézve, a nyolcadikos, de a tizenkettedikes diákok is jócskán alulmaradtak a megmérettetésen. Statisztikailag. Mindig vannak kivételek. Tisztelet nekik, de itt a többségről van szó. Azokról, akik a statisztikát úgy alakítják, hogy Hargita megye oda került, ahol van: az országos listán a béka ülepéhez közelebb vagyunk. Mindenre lehet magyarázatot találni, ezek egyike lehet, hogy máshol pontozták a mi diákjaink dolgozatait. De miért lenne szigorúbb más megye pedagógusa a mi nebulóinkkal szemben? Miért? Egy jó ideje az az érzésem, hogy mi saját magunknak ártunk a legtöbbet. Kontraszelekcióban vagyunk. Önmagunkkal. Egy ideje nem akarjuk észrevenni, hogy nem csak saját magunkkal, de a többséggel is versenyben vagyunk. Miközben a román nyelv oktatását akarja mindenki reformálni, jogosan, senki nem ér el áttörő eredményt. Aztán a kudarcokat, az eredménytelenséget mindig ezzel magyarázzuk. Legalább tizenöt, de az is lehet, huszonöt éve ezt csináljuk. Közben nemzedékek sora nő úgy fel, hogy nyelvi analfabéta, nem csak románból. Aztán felnőttként döbben rá a többség, hogy jó lett volna a többség nyelvét is megtanulni. Lehet, vizes lepedőbe kellene csavarni engem, a hőségben ez is jól jönne, de ideje lenne túllépni a szakadékba vezető magyarázkodásunkon. Nem hinném, hogy attól szegényebb lenne valaki, ha tud a többség nyelvén is beszélni. A német, a holland, az olasz, a francia, orosz vagy angol nyelv elsajátítása természetes vendégmunkási pozícióban. Itthon sem jelenti a magyar nyelvről való lemondást a román nyelv tanulása. Az eredmények tekintetében matematikából is ránk férne egy kis korrepetálás. Évek óta magyarázni kell a bizonyítványt, hogy miért vannak ezek az eredmények. Vannak iskoláink, egyre felszereltebbek. Vannak diplomás pedagógusaink és vannak iskolába járó gyerekek. Elméletileg minden adott. Az eredmények mégis egyre siralmasabbak. Ha a többség azt állítja, hogy a rendszerrel, az oktatási rendszerrel van a baj, akkor miért nem lázadnak fel ellene azok, akik a jövő nemzedéket tanítják? Miért fogadják el azt, hogy másod-, harmad- vagy ki tudja hányadrangú polgárokat neveljenek, indítsanak az életbe? A kisebbségi létbe. Egyelőre a sikertelenségben vagyunk bajnokok. Ebből nehéz megtartó jövőt építeni. Daczó Dénes