tiszta égbolt
Véresszájú kamaszok a parlamentben
Nem illik a kicsit bántani. Alapvető illemszabály. Tudom, hogy nem hízelgő a hasonlat, de a romániai belpolitikai küzdelmekben a mi közösségünk a kicsi. Legalábbis abban az értelemben, hogy nincs meg hozzá a kellő erőnk ahhoz, hogy szembe tudjunk szállni az elsöprő túlerővel. A bukaresti parlamentben ülő többségi honatyák – már ha nem túlzott eufemizmus ezzel a szóval illetni az ott lebzselő sok pojácát –, úgy tűnik, széles ívben tesznek a jólneveltségre.
A kicsi úgysem üt vissza, nosza, rúgjunk belé még párat. Nem tartom kizártnak, hogy ehhez hasonló gondolatok is cikázhattak a képviselők fejében, amikor tegnap óriási többséggel leszavazták a március 15-ét ünnepnappá nyilvánító törvénytervezetet. Azta! Mekkora hőstettet hajtottak véghez! Most aztán lapogathatják egymás vállát és vigyoroghatnak hozzá nagy infantilizmusukban.
Mert az, amit leműveltek, az mindenre utal, csak nem józan, felnőtt emberhez méltó gondolkodásra. Tudom persze, szinte nevetségesnek hat politikusokról egyáltalán ilyesmit feltételezni. Aligha lehet más a fejükben, mint egy szavazatszám-prognózist futtató szoftver, amely grafikonokon jelzi ki, hogy melyik állati húzás hoz több voksot a konyhára, vagy épp mit kell cselekedni a népszerűségvesztés elkerüléséhez.
Nagy kár, hogy melléje nem telepítették a Nikomakhoszi etika 2.0-t, a Lelkiismeret 1.2-t és az Alapvető emberi jóérzés beta tesztváltozatát. Cserében alapértelmezetten fut a háttérben az Arrogancia 5.9 legfrissebb változata, amely a Republic együttes egyik dalrészletét – „kicsi vagyok, ha megnövök, beléd rúgok” – ismétli végtelenítve.
Tulajdonképpen nem történt semmi meglepő, ha az elmúlt időszak masszívan magyarellenes belpolitikai hangulatát vesszük alapul. Úgy tűnik, a hülyeség nevű vírus időközben nem csupán megfertőzött mindenkit a parlamentben, hanem önálló operációs rendszerré fejlesztette magát.
Lassan már nem találjuk a szavakat az erdélyi magyar közösséget érő támadásokra. Bokszzsáknak használnak bennünket. Tisztára, mint holmi értetlen, véresszájú kamaszok. Még egy ilyen teljesen ártatlan és ártalmatlan javaslat sem juthatott át a rostán, mint a március 15-i megemlékezéseket hivatalos ünneppé nyilvánító tervezet. Már az elképesztő szó is durva eufemizmus ahhoz az ámokfutáshoz képest, amelyet a román politikai pártok szinte vállvetve űznek azóta, hogy az államfő kiadta a politikai vadászengedélyt a magyar közösségre.
Fogalmam sincs, hogy közösségként hogyan lenne érdemes reagálnunk. Esetleg reagálhatnánk mi is kamaszosan, hogy legalább azzal ne vádoljanak meg, hogy felsőbbrendűnek hisszük magunkat. Igaz, nem oldana meg sok mindent, leszámítva, hogy segítene levezetni a feszültséget. Például szervezhetnénk egy összerdélyi villámcsődületet – „magyarosabb” nevén flash mobot – Székelyföld, Közép-Erdély és a Partium nagyobb városaiban. Mondjuk a következő forgatókönyvvel: sípszóra mindenki háromszor meghajol kelet felé, majd arccal a bukaresti parlament felé fordulva kart előre lendít, tenyeret ökölbe zár és középső ujjat lassan előre nyújt.
Kiss Előd-Gergely
