Rendezgetem a könyvtáramat, rég fel nem lapozott könyvek is a kezembe kerülnek. Az egyik vaskos kötet gerincére, majd fedőlapjára esik a tekintetem, s eszembe jut, hogy elsőszülött gyermekem első kedvenc olvasmánya a Csukás István által jegyzett, Mirr-Murr kandúrról szóló kis lapozó, s első igazi könyve Andersen összes meséinek gyűjteménye volt. Mirr-Murrt rendszeresen olvasni kellett, szinte esténként, a kandúr mellett megidéztük barátait: Samu csacsit, Oriza-Triznyákot, a kóbor macskát, s megannyiszor beigazolódott, hogy a gyermekek szeretik az ismert meséket, történeteket, mert az biztonságot ad számukra. Andersen meséi később foglalkoztatták, elszomorították a gyufaárus lány vagy a rendíthetetlen ólomkatona története. A vaskos kötet reneszánszát akkor élte, amikor elemiben már elsajátította az írás meg az olvasás tudományát, többször fellapozta, böngészve a már unos-untalan ismert meséket, újra- meg újraolvasva őket. Az olvasás iránti szeretete azóta sem szűnik, felnőttként már jelentős könyvtárral rendelkezik, mintegy cáfolva a közhiedelmet, miszerint a mai fiatalok nem olvasnak, a nyomtatott betű nem sokat jelent a számukra, inkább naphosszat a telefonjuk képernyőjét simogatják.

Nem áprilisi tréfa: április 2. a gyermekkönyvek nemzetközi napja. A különböző internetes források szerint 1967 óta tartják e napot a Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsának (IBBY) szervezésében, Hans Christian Andersen dán meseíró születésnapján, célja pedig megszerettetni a gyermekekkel az olvasást, illetve a gyermekek magas színvonalú könyvekhez való juttatása. Andersen 1805. április 2-án született a dániai Odensében és 1875. augusztus 4-én hunyt el Koppenhágában, azaz idén van születésének 220., halálának pedig 150. évfordulója. Meséi szomorúságát hányatott élete során szerzett tapasztalatai adják: gyermek volt, mikor apja elhunyt, iszákos anyja korán munkára fogta, keveset jár iskolába a mindent gyorsan felfogó fiú. Tizenegy éves korában a fővárosba szökött, hogy híres és gazdag ember legyen. Három év nyomorgás következett: énekelt gyermekkórusban, próbálkozott bekerülni egy színház balettkarába. Meseírói tehetségét Jonas Collin, a koppenhágai Királyi Színház igazgatója fedezte fel, és vállalta a fiú taníttatását. Előbb kollégiumba adta, majd magántanár foglalkozott vele, később beiratkozott a főváros egyetemére s már hallgatóként megszületett az első irodalmi sikere. A Cultura Magazinban találtam egyik kijelentését, amely némiképp magyarázattal is szolgálhat meséi hangulatára: „Akármerre járok, mindig hiányzik valami, s ettől elszorul a szívem; mindig többre vágyom, mint amit abban a percben kaphatok.” Magánélete nem teljesedett ki, bár az élet megadta számára a siker, a hírnév, a közösségi elismerés élményét is. Magyar nyelvterületen is hamar ismertté váltak művei, Petőfi özvegye, Szendrey Júlia fordításában 1856-ban jelent meg első kötete.
A vaskos kötetet leporoltam, visszahelyeztem a polcra. Bízom benne, hogy majd a következő nemzedéknek is felolvasnak belőle szüleik, a következő nemzedék is lapjain gyakorolja majd az olvasást.