Nem értem, miért tulajdonítanak az emberek olyan nagy fontosságot az újévnek, ugyanis szilveszter után ott folytatjuk a munkánkat, az életünket, ahol egy nappal korábban abbahagytuk – fejtette ki egyik általam kedvelt rádiós műsorvezető, mikor kollégái egy lazább hangvételű műsorban a karácsonyhoz, szilveszterhez való viszonyáról, szokásairól faggatták. S bár meglepődtem a válaszon, igazat kellett adnom neki: lehet, hogy túl nagy fontosságot tulajdonítunk az esztendőfordulónak, túlbecsüljük jelentőségét, s az ebbe fektetett energiát inkább a karácsonyra, annak jelentőségére, a szeretetre és a húsvét misztériumának ígéretére fordítanánk. Ennek dacára, vagy ettől eltekintve misztikus-mágikus a viszonyunk az esztendőfordulóhoz: úgy érezzük, hogy lezárunk egy korszakot – az éppen véget ért évet –, és egy újat nyitunk, egy reményekkel teli újabb esztendőt. Mérleget készítünk, s lelki alkatunk, vérmérsékletünk szerint újévi fogadalmakat teszünk. Könnyen teljesíthető és teljesíthetetlen fogadalmakat. Olyanokat, hogy egyik évről a másikra – azaz szilveszter viszonylatában: egyik napról a másikra, avagy éppenséggel egyik percről a másikra – megváltozunk: lusta emberből rendszeres testmozgást végző sportemberré válunk; mértéktelenül zabáló haspókból tudatosan és egészségesen táplálkozó személlyé leszünk; lemondunk függőségeinkről: a cigarettáról, a reggeli kávéról, az ebéd utáni desszertről és az esti sörről; kibékülünk haragosainkkal; több időt szentelünk a családunknak; lefogyunk tíz kilót… és a fogadalmakat még hosszan sorolhatnám. Aztán rendszerint arra ébredünk, hogy az ünnep emelkedettségének hevében tett fogadalmakat, ígéreteket nem is olyan könnyű megtartani-betartani. Meg hát minek? És miért éppen most? „Holnap, holnap majd megteszem / ma még játszom, iszom, eszem” – jut eszembe magyartanárnőm példamondata, mikor rajtakapott, hogy azt mondjuk: iszok, eszek…, mert tökéletesen leírja a fogadalmaink és azok megtartása közti viszonyt. Emberi gyengeségünket és gyarlóságunkat.

Az óév múlása és az új esztendő beköszönte jó alkalom a mérlegkészítésre. Egyénileg is megtettük, családi életünket is számba vettük, komponára helyeztük sikereinket is kudarcainkat, örömeinket és veszteségeinket, ugyanakkor azon vagyunk, vagy legalábbis próbálunk lenni, hogy ami rossz volt, az jóra forduljon. Erre valók lennének az újévi fogadalmak is… Közösségi életünknek is el kell készítsük a mérlegét, így politikai valóságunkat is mérlegre kell tennünk.
Ami magyar közösségünket illeti, ebben az esztendőben bebizonyítottuk, hogy még mindig képesek vagyunk közösen fellépni a közös cél érdekében, s arról is bizonyosságot nyertünk, hogy a közös fellépésnek kézzelfogható eredménye is van, jelen vagyunk a politikai döntéshozatalban. Ha választottjaink megfontoltan használják a politika nyújtotta eszközöket, vélhetően az eredmények sem maradnak el.
A politikai élet történései azonban azt is bebizonyították, hogy a választópolgárok jelentős részének elege van az eddigi politizálásból, az eddigi politikusokból, és gyökeres változásokat szeretne. Ezt a vágyat és jogos elvárást kihasználva éltek vissza obskurus erők e választópolgárok jóhiszeműségével és alattomos módszerekkel befolyásolták tájékozódását, döntéseit. Tehát jövőben az eddigi kormányzások kudarcait, balfogásait kell kiküszöbölni oly módon, hogy a változás igényére is tudjanak ráfelelni a kormányon lévők, ugyanakkor visszaszerezni a polgároknak az állam intézményeibe, a politikusokba vetett bizalmát. 
Bár ez kissé úgy hangzik, hogy egy elhamarkodott újévi fogadalom, amelyet a túlbecsült jelentőségű esztendőforduló hevében és hatása alatt tettünk.