Hirdetés

Várják a szentelést

HN-információ
Örülnek a Gyergyó­szent­miklós felszegi részén lakó hívek a Munkás Szent József-templom létrejöttének – a templomot május elsején, vasárnap a délután 4 órakor kezdődő ünnepi szentmisén szenteli fel Tamás József püspök. Mint arról korábban beszámoltunk, egészében elkészült a város felszegi részén található új templom épülete, jelenleg belső munkálatokat végeznek, emellett a térrendezéshez is hozzáláttak. gyergyo_ujtemplom_01 Tegnapi ottjártunkkor javában dolgoztak a templomkertben, ahol zöldövezetet és parkolót alakítanak ki. Portik-Hegyi Kelemen főesperes, plébános korábban lapunknak kifejtette: az istenháza melletti régi iskola épületét plébániának alakítják át. Hozzátette, csak akkor lesz plébánosuk a felszegieknek, amikor ezzel elkészülnek, mindaddig a Szent Miklós Plébánia papjai teljesítenek itt szolgálatot. Egy, a környéken lakó megjegyezte: örömmel megy majd az új templomba szentmisére, mivel közel van – bár eleinte bizonyára szokatlan lesz, hogy már nem a Szent Miklós-templom az úti cél. Egy másik felszegi lakos is örömét fejezte ki az új templommal kapcsolatban, mondván, biztos benne, hogy sokan járnak majd ide, mivel „a húsvéti ételszenteléskor is rengeteg ember volt”. A kétszáz személy befogadására alkalmas Munkás Szent József-templom beruházási összértéke több mint egymillió lej. Az összeget a helyi és megyei önkormányzat támogatásából és a hívek adományaiból finanszírozták, emellett Gyergyószentmiklós testvérvárosa, Szigetszentmiklós is támogatást nyújtott. Kertész László


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!