A Csíkszéki Erdélyi Kárpát-Egyesület szervezésében október 10-én elkezdődött a Vándor, láss! témás túrasorozat, amelyben hadtörténeti, irodalomtörténeti vagy más kultúrtörténeti téma ötvöződik majd a gyalogtúrával. A napsütéses vasárnapon csodálkozhattak az arrajárók a túrabakancsos, túrabotos csoporton, amelynek tagjai elszántan vágtak neki a meredek hegyoldalnak. A jórészt csíki természetjárók célja nem volt kevesebb mint az 1941-ben felépített szalárdi völgyzár megmaradt nyomainak keresése. 2021. október 8-án múlt 77 éve, hogy 1944. október 8-án a magyar hadvezetőség kiadta a szalárdi völgyzár védőinek és a környező hegyekben harcoló magyar haderőnek az általános visszavonulási parancsot. Ezzel nyitva állt a marosvölgyi út a szovjet hadsereg előtt. A túránk „sok szöveggel” kezdődött, térképekkel, rajzokkal is illusztrálva. Ezt azért is tartottuk fontosnak, mert az Erdély területén található történeti örökségi elemek még mindig konfliktusos jellegűek. Ez abból fakad, hogy ezek területi hovatartozás alapján Románia örökségének részei, viszont kulturális kötődéseikkel más nemzetek öröksége is. Így beszélhetünk magyar, román, orosz, német vonatkozású határvédelmi vagy hadtörténeti örökségi elemekről. Miután már majdnem belefáradtunk az elméletbe, nekivágtunk a meredeknek, hogy szuszogva jussunk el az első bunker romjáig, amit még másik három követett. A szalárdi völgyzár az Árpád-vonal, a Magyar Királyi Honvédség által a második világháborúban a Kárpátokban kiépített védelmi rendszer része volt, kb. 600 km hosszúságban a Keleti-Beszkidektől egészen a Berecki-havasokig terjedt. Az Árpád-vonalat a határszéli hegyeken átvezető utak mentén létesített völgyzárak alkották. Ezek maradványai, az utólagos robbantások ellenére is, még sok helyen fellelhetők. A völgyzár egy átjáró, hágó vagy völgy megerősített terepszakaszát jelenti, mely sejtszerűen összekapcsolódó futóárkokból, tüzelőállásokból és betonbunkerekből állott. Az alapsejtet, a körvédőképes rajállást a közepes tüzérségi telitalálatnak is ellenálló vasbeton bunker és a hozzá tartozó futóárokrendszer meg lövőállások alkották. A bunkereknek egyetlen kijárata volt, födémjük 60–100 cm vastag. A völgyzárakat Székelyföldön 1941-től kezdték építeni. Összesen 12 erődítés készült el. Miután a bunkerromok és körkörös futóárkok tanulmányozásának örve alatt megfelelően visszanyertük az erőnket, hamar eljutottunk a Szerecsen-sziklai kilátóhoz, ahol gyönyörű őszi panoráma volt a jutalmunk. De itt se felejthettük el, hogy témás túrán vagyunk, mert a túravezetőink bekormányoztak bennünket egy sziklába vésett lövészárokba, s benéztünk egy ugyancsak sziklából kivésett valamikori kötözőalagútba is. A következő programpont igencsak kellemes volt. Szép őszi napon üldögéltünk, szendvicset eszegettünk, bár később egy kicsit elborult a kedvünk Ivás István, 1944-ben a környező hegyekben harcoló leventekatona visszaemlékezéseinek felolvasását hallgatva. Egyik székelyföldi hadtörténészt idézve, fontos az emlékezés, s hogy a következő generációk tanuljanak a háborús szenvedéstörténetből, ne tekintsék soha mintának a 20. század militarista ideológiáit. Ezután megint meredek mászás következett, ki a Páfrányos-mezőre, majd árkon-bokron, olyan terepen, ahol még a GPS se működött, de biztonságban leértünk a Ládás kunyhója rönklenyomat-barlangig. Ezek a barlangok körülbelül 5 millió évvel ezelőtt keletkeztek, amikor a vulkáni üledékes kőzetréteg betemette a növényeket. A betemetett fatörzsek szárazon maradt vége kapcsolatban maradt a felszínnel, és a levegő, szél, nedvesség hatására megindult a rothadási folyamat. A fák elkorhadása után maradt üregek képezik a mai barlangjáratokat. A Ládás kunyhója barlang több járattal rendelkezik, jól láthatók a fatörzsek és ágaik lenyomatai – legalábbis ezt képzeltük mi. Túránk az utolsó meredek (hogy is lehetne más?) ereszkedő után szerencsésen végződött az Andrenyásza vendéglő melletti kanyarban. Amikor elköszöntünk egymástól, mindenki arcán mosoly világított, szép nap volt ez a mai.

Kedves Zsuzsanna, Csíkszereda