Hirdetés

Válts irányt! IKE Fesztivál

HN-információ
A Válts irányt! IKE Fesztivál az erdélyi magyar keresztyén fiatalok 5 napos fesztivál jellegű nyári találkozója, amelyet augusztus 9–13. között harmadik alkalommal szervezett a 95 éves IKE, Szovátán. A találkozó programlehetőségek színes választékát kínálja, az áhítatok, előadások, fórumbeszélgetések, imasarok, koncertek mellett számtalan sportversenyt, ügyességi vagy szellemi játékot, kézműves-foglalkozást, filmklubot, táncházat szerveztek. A megnyitón Brendus Réka, a magyar kormány Nemzetpolitikai Államtitkárságának főosztályvezető-helyettese hangsúlyozta, az egységet kell előtérbe helyeznünk, ha nem akarunk elveszni, márpedig nekünk, magyaroknak egyetlen célunk van: megmaradni. Kató Béla püspök köszöntőbeszédében hangsúlyozta, hogy bár sok fesztivál szervezői próbálják a szabados hangulattal megfogni a fiatalokat, az IKE Fesztiválja parancsolgat, hogy váltsunk irányt! Krízishelyzetekben irányváltásra van szükség. Kijelentette, amíg van ezer fiatal, aki Isten dicsőségére összegyűl, addig van örökös is, aki a református egyházat éltetni fogja. A fesztivál holnap ér véget, a záró istentisztelet témája A megváltott világ.


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!