Hirdetés

Ünnepi megemlékezések a csíki térségben

HN-információ
Lapunk tegnapi számában hírt adtunk a megye három történelmi régiójában Csík-, Gyer­gyó- és Kászonszéken, illetve Ud­var­helyszéken szervezett ünnepi megemlékezések programjáról. Most a csíki települések programját közöljük. Kászonújfaluban ma délelőtt 11 órakor kezdődik az ünnepi megemlékezés, amit előadás követ. Holnap, március 15-én Csíkszenttamáson reggel 9 órakor szentmisét tartanak, 10 órakor kezdődik a kulturális program. Csík­szentgyörgyön 11 órakor kezdődik az 1848-as megemlékezés, Csíkszentmárton lakói 11 órától misén, majd ünnepi megemlékezésen vehetnek részt. Csík­szent­domokoson a 11 órakor kezdődő ünnepi szentmisét követően kulturális műsort mutatnak be és koszorúzás lesz. Gyimesfelsőlokon 10 órától a Szent Erzsébet Római Katolikus Gimnáziumban mutatják be a Magyarnak lenni című zenés irodalmi összeállítást, ugyanakkor a Domokos Pál Péter Általános Iskolában a 170 évvel ezelőtti eseményekre emlékeznek. Gyimesközéplok ugyancsak 10 órától ünnepi megemlékezés és koszorúzás helyszíne, Gyimesbükkön a kulturális műsor és a koszorúzás 12 órakor kezdődik. Csíkszentsimonban 10 órától koszorúzási ünnepség az Endes-kúriánál, 11-kor a csatószegi Hősök emlékművénél, este 6 órakor pedig a kultúrotthonban ünnepi előadást mutatnak be. Csíkrákoson 10 órától hangzanak el az ünnepi beszédek, majd zászlófelvonás, koszorúzás következik, ezt követően ünnepi szentmisét mutatnak be, amit kulturális műsor követ. Csíkmindszenten déli 12 órától mutatják be a Kitűzöm a kokárdát című kulturális műsort. Karcfalván 10 órakor kezdődik a szentmise, majd koszorúzás következik. Az ünnepi megemlékezés Csíkborzsovában 9.30-kor szentmisével kezdődik, ezt követően a Hősök emlékművénél a falu megemlékezik az 1848–49-es hősökről. Itt az I–IV. osztályos diákok az ünneppel kapcsolatos műsort mutatnak be. Este 19 órától a Csíkborzsovai Férfikórus gálaműsort szervez a borzso­vai kultúrotthonban, ahol fellépnek a következő kultúrcsoportok: Bor­zsovai Citerások, Ma­défalvi Dal­kör, Csíkszenttamási Cson­ka­tor­ony, Csík­dánfalvi Fér­fi­kórus, Csík­rákosi Ge­ren­dely Fér­fikórus, Csík­madarasi Hagyo­mány­őrző Cso­port, Csíkrákosi Pa­csirta Dal­egylet, Ma­dé­falvi Roko­lya Né­pi­együttes és a házigazda Csík­bor­zso­vai Férfikórus. A szervezők szeretettel várnak mindenkit az előadásra, amelyre a belépés ingyenes. Csíkszentmiklóson 12-kor kezdődik a március 15-i ünnepség, ünnepi műsorral és koszorúzással. Csík­szépvízen este 6 órától tartják az ünnepséget, ünnepi szentmisével, kulturális műsorral és koszorúzással. Csíkszentkirályon 10.30-tól szentmisét tartanak, amit koszorúzás, megemlékezés követ. Dánfalván 10-től lovas felvonulás, 10.30-tól koszorúzás, 11-től ünnepi szentmise, 12-től pedig ünnepi megemlékezés szerepel a programban. Tusnádon az Imets Fülöp Jákó Általános Iskolában tartanak ünnepi megemlékezést az 1848-as hősökről 10 órától. Pálfalván 10 órától, Delnén 11-től, Csomortánban pedig 12-től ünnepi beszédek hangzanak el, a közös imát követően ünnepi műsort mutatnak be, amit koszorúzás követ. Madarason reggel 9-től, Madéfalván 10-től ünnepi szentmisét tartanak, majd koszorúzási ünnepség következik. Vacsárcsiban 9 órakor, Csíkszentmihályon 11 órakor mise, majd ünnepi műsor szerepel a programban, Ajnádon 9.30-tól ünnepi mise kezdődik, majd koszorúzás zárja az emlékezést. A csíki térség másik két városában is megemlékeznek az 1848-as forradalom kirobbanásáról: Tusnádfürdőn déli 12 órakor ünnepi műsort mutatnak be és koszorúzás lesz a Milleniumi emlékparkban, Balánbányán este 7 órától pedig kulturális műsort mutatnak be a művelődési házban. HN-összeállítás A cikk a Hargita Népe március 14-i számában jelent meg.


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!