Hirdetés

Újrainduló gazdaság

HN-információ
Hargita megyében a munkaerő-elhelyezési ügynökség több ezer személy számára fizetett műszaki munkanélküli segélyt. Az eddigi adatok szerint március óta minden nyolcadik alkalmazott maradt munka nélkül. Ráduly Róbert Kálmán polgármester számolt be a legfrissebb információkról online sajtótájékoztatóján.

Fotó: László F. Csaba

Még mindig két aktív fertőzött van Csíkszeredában, és eggyel több beteg a megyében. Térségünkben összesen kilenc gyógyultat tartunk számon. Jelenleg 56 személy van intézményes, 25 pedig házi karanténban – mondta a városvezető. Hangsúlyozta, 4067 főre fizetett a munkaerő-elhelyezési ügynökség eddig műszaki munkanélküliségi segélyt, 1026-an váltak munkanélkülivé március óta. A szakhivatal ennek a kétszeresére számít a következő összegzéskor. A térségben, a megyében a válság előtti időszakban 75 000 lakos rendelkezett munkaszerződéssel. – Számításaink szerint minden nyolcadik ember munkahelyét érintette a járványhelyzet. Ezért legfontosabb feladatunk az, hogy változtassunk ezen az állapoton. Vissza kell állnia a válság előtti gazdasági helyzetnek – tette hozzá Ráduly Róbert Kálmán. Csíkszereda önkormányzata most nem az új munkahelyek megteremtésén dolgozik, hanem igyekszik visszaállítani a jól működő folyamatokat, újraindítani a munkahelyeket. A hivatal által nyújtott szolgáltatásokat néhány hónapig továbbra is virtuálisan biztosítják, kivéve a lakossági nyilvántartót, a szociális osztály szolgáltatásait, valamint az adópénztárt, ahol szükség van a közvetlen ügyfélfogadásra. Folytatódnak a beruházások is a város területén, ezzel is biztosítva a lendületet. – Fontolgatjuk, hogy az adópénztárt ideiglenesen a Mikó-várba költöztetjük, hiszen ott van elegendő tér, távolságot lehet tartani egymástól. Próbáljuk felpörgetni a gazdaságot, így hétfőn lezártuk az elkerülőutat is, hogy a következő három napban elkezdődjenek az aszfaltozási munkálatok – mondta Csíkszereda polgármestere. A járványmegelőzés mellett a városvezetés a gazdaságélénkítő programokra, folyamatokra koncentrál, ezzel is segítve a lakosságot, a vállalkozásokat és a normál gazdasági feltételek biztosítását.

Fülöp Orsolya



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!