Itthon, de még az óceánon túl is híre ment: villámcsapás okozta tűzben elpusztult az atyhai templom. Sokan érezték szívügyüknek újjáépítését, és adományoztak. A jótékonykodóknak köszönhető, hogy van pénz a templom – tavasszal kezdődő – újjáépítésére. Öt hónappal a tűzvész után, zuhogó februári esőben döcög az autó Atyhába. Péntek van, a falu kihalt, csupán a kocsma előtt álldogáló két atyafi köszön és igazít útba. „Itt menjenek, ez a rövidebb.” Latyakos, jeges az utca, csúszkálva kapaszkodik a kocsi a dombra, ahol fél éve még teljes pompájában állt az atyhaiak büszkesége, a két évszázados, Mária Magdolna oltalmába ajánlott templom. A szeptember 18-i villámcsapás okozta tűzvészben kiégett, csonka templomtornyot ponyva fedi, a bejárati ajtón figyelmeztetés: belépni csak saját felelősségre! A plébánián barátságosabb a kép, meleget duruzsol a kandalló, szívélyes a házigazda, Ft. Adorján Imre plébános, aki alig egy hónappal a tűzvész előtt érkezett szolgálni az alig 200 lelket számláló faluba. Felemlegetjük a tűzvész napján történteket, mutatja az elüszkösödött Feltámadt Krisztus szobrát – ezt és a Missziós keresztet a romok takarításakor a hamuban találták meg. Ennyi, pár, az utolsó percekben kimentett miseruha, imádságos könyv, kegytárgy maradt meg, az oltárok, a Kolonics-orgona, de még a három harang is elpusztult a tűzben. Mementónak harangláb A színben feketére zsugorodott fémdarab – maroknyira olvadt a hárommázsás nagyharang. Most csengettyű hívja az élőket. – Az udvarhelyi Lázár Imre harangöntő az első percekben megkeresett, felajánlotta ideiglenes megoldásnak a csengettyűt. A haranglábat felállítottuk ide, a plébánia mellé. Ha elkészül a templom, akkor sem bontjuk le, megtartjuk mementónak, hogy emlékeztesse az utókort a történtekre – mondja a plébános. Benézünk a ravatalozóba is, ahol a szentmisét tartják. Átmeneti, szükségmegoldás ez is, magyarázza a plébános, s bár kicsi a helyiség, elférnek, hiszen „kevesen vannak a faluban, s még kevesebben, akik ki tudnak jönni a dombra”. Saját felelősségre, ahogy az ajtón az írás figyelmeztet, bemegyünk a templomba is – már ami a tűz után maradt belőle. Foglalkoztatja még a tragédia miértje, hiszen könnyű, békés szolgálatnak ígérkezett, de azt csak a Jóisten tudja, hogy miért nehezítette meg nyugdíjaséveit – gondolkodik hangosan a főtisztelendő, de hozzáteszi: a hívekkel kölcsönösen erősítik egymást, és erőt ad az újrakezdéshez az a sok támogatás is, amit az eltelt időszakban kaptak. – A romok eltakarítását kalákában végezték az emberek, aki csak tudott, mindenki itt volt, dolgozott reggeltől estig. Azért, hogy védjük a megmaradt falakat a további pusztulástól, letakartuk egy vékony fóliával, de azt a szél felkapta. Ezt az erős ponyvát – mutat a magasba – adományba kaptuk egy magyarországi ismerősünk közbenjárására, az udvarhelyi alpinisták tették fel. Az orgona is meg van rendelve, az udvarhelyi Papp Zoltán orgonakészítő ingyen felajánlotta az orgonaszekrényt és sípokat, a többit kedvezményes áron elkészíti. Nem lesz olyan, mint a Kolonics-orgona volt, de ahhoz hasonló – sorolja a főtisztelendő. Van még emberi jóság Hálás, mondja a plébános, hiszen reményen felüli a segítségnyújtás, az eltelt időszakban megtapasztalhatta az igazi összefogás erejét. – Nem könnyű egy ilyen megpróbáltatás után, de jó érzés, hogy létezik még igazi emberi jóság. Rengeteg támogatást kaptunk itthonról, az egész Kárpát-medencéből, de még az óceánon túlról is a magyar testvéreinktől, segítettek, felekezeti hovatartozásra való tekintet nélkül. Megható volt megtapasztalni, hogy sokan magukénak érzik az atyhaiak ügyét, felismerték, hogy önerőből ezt a nagy feladatot ez a kis közösség nem tudja elvégezni. Nem tudok minden egyházi, civil szervezetet, közbirtokosságot felsorolni, csak párat említek. A linzi egyházmegye elsőként támogatott, kaptunk anyagi segítséget a korondi önkormányzattól, a megyei tanácstól, a vallásügyi minisztériumtól. A Bethlen Gábor Alap 42 millió forinttal segített, gyűjtést szerveztek a kanadai magyarok is. Pontos összeget azért sem tudok mondani, mert vannak még további ígéretek. Ha az Isten is megsegít, és kezünkben lesznek a tervek, és kerül vállalkozó is a munkára, akkor tavasszal elkezdődhet a munka – reménykedik Adorján plébános, és nem alaptalanul. Hozzáfűzi: vannak falubeliek, akik abban bíznak, már a búcsú napjára, július 22-re elkészül a templom, de ez túl korai, mert nemcsak a falakat, a tornyot, a tetőt kell újraépíteni, hanem a belső teret is. Azt valószínűbbnek tartja, hogy talán szeptemberben misézhet a régi-új pompájában álló, felszentelt templomban. Voltunk, vagyunk és lenni akarunk – a plébános ezzel az üzenettel búcsúzik, mi pedig azzal az ígérettel, hogy figyelemmel követjük a történéseket, visszatérünk még Atyhába. A korondiak sem hagyják a templomot Hazaúton megállunk az anyaközségben, Korondon, hogy a templom ügyéről kérdezzük Katona Mi­hály polgármestert. – A község magyarországi testvértelepülései, Szűcsi, Veresegyháza, Szabadegyháza, Kiskunfélegyháza, Jánoshalma, Becsehely mind gyűjtöttek, a korondi emberek is adakoztak, az önkormányzat is szervezett gyűjtést, de folyamatosan érkeztek a támogatások, többek között a román kormánytól és Németországból is. 50 ezer lejt adott a megyei önkormányzat, ugyanennyit a korondi és az idei költségvetésből is szánunk pénzt a templomra, pályázunk is pénzekre. A szakhatósági engedélyeztetések megvannak, a tervek elkészültek, azt szeretnénk, hogy tavasszal elkezdődjön a munkálat. Az egészet a Gyulafehérvári Érsekség beruházási osztálya fogja koordinálni, úgy láttuk jónak, hogy a pénzügyi dolgokat az egyház kezelje, mi a technikai feladatokban és az adománygyűjtésben segítünk, hogy ez a templom, ha a Jóisten is megsegít, akkor a tűzvész évfordulójára, szeptember 18-ra legyen felépítve. Atyhában tett látogatásunkkor még nem tudtuk, amit e riport születésekor már igen: a budapesti székhelyű Nemzetstratégiai Kutatóintézet által február 4-én szervezett IV. Budapesti Székely Bál bevételéből 1 millió forintot kapott adományként az atyhai közösség, hogy a tűzben elpusztult templomát újjáépíthesse. Lázár Emese