Újra kinyitottak a teraszok

HN-információ

A prefektusi hivatal tévesen értelmezte a törvényt, emiatt egy napra bezártak a székelyudvarhelyi vendéglők, bárok, kávézók. Utólag kiderült, a teraszok ugyanolyan körülmények között tarthatnak nyitva, mint az elmúlt hetekben, így szerdán már sok helyen kinyitottak. Káosz és elkeseredettség uralkodik a vendéglátósok körében, teljes bizonytalanságban folytatják munkájukat.

Egyelőre november elsejéig a vendéglők, kocsmák, kávézók külső terei, nyitott teraszai – amelyek nincsenek fóliával bevonva – nyitva tarthatnak. Ugyanazok a szigorítások vonatkoznak, amelyeket már az elmúlt időszakban megszoktunk: az asztalok között két méter távolságnak kell lennie, egy asztalnál maximum hat személy foglalhat helyet. A teraszok reggel hattól este 11 óráig tarthatnak nyitva. 
– Nagyon kevés százalék mondhatja el magáról, hogy ezt az évet nyereséggel zárta. A vendéglátósok zöme mesterségesen próbálja fenntartani egységét, de nyereségről nem beszélhetünk. Hétfőtől elméletileg ismét el lehet küldeni az alkalmazottakat technikai munkanélküli segélyre, de azt egyelőre nem tudjuk, hogy meddig – mondta el megkeresésünkre Nagy Levente, az Udvarhelyszéki Vendéglátók Szövetségének elnöke.
Székelyudvarhelyen az elmúlt két napban sok helyen zárva tartottak a teraszok, a tegnap már a belvárosban is kinyitottak. A szállásadó hotelek, panziók előnyben vannak a vendéglőkkel szemben, hiszen nekik engedélyezik saját vendégeik kiszolgálását a belső terekben is, kérdés, hogy ebben az időszakban jönnek-e városunkba vendégek.
A vendéglátósok képviselője kifejtette: a legrosszabb a bizonytalanság, hisz nem tudnak előre tervezni. 
– Ha azt mondanák, hogy márciusig be kell zárni mindent, akkor tudnánk olyan megoldásokat eszközölni, ami elfogadható lenne. Amíg ilyen ellehetetlenített helyzetben vagyunk, nem tudunk lépni. Vendéglátásra márpedig igény van, ami a tegnapi napon is bebizonyosodott, hisz a hideg ellenére is többen választották a teraszokat – mondta Nagy Levente.




Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!