Újabb szigorú intézkedések
Újabb szigorú intézkedések bevezetését jelentette be szombat este Marcel Vela beügyminiszter. Az általa ismertetett katonai rendeletek szövege szerint időlegesen bezárnak a fogászati rendelők, csak a sürgősségi eseteket láthatják el. A rendelkezés vasárnap este 10 órától hatályos.
HN-információ
Ugyanakkor felfüggesztik a tevékenységüket azok a kereskedelmi egységek, amelyekben több vállalkozás fejti ki tevékenységét, a tiltás nem vonatkozik az élelmiszereket, gyógyszereket és állategészségügyi termékeket forgalmazó egységekre és a mosodákra. Az utcán csak legfennebb három személyes csoportokban lehet közlekedni. Reggel 6 és este 10 óra között a hatóságok javasolják, hogy csak a lakás és a munkahely között, vagy az alapszükségletek kielégítéséhez szükséges javak megvásárlása, halaszthatatlan orvosi beavatkozás, vagy kiskorúak és idősek ellátása érdekében közlekedjenek a személyek. Hétfő este 10 órától reggel 6 óráig kijárási tilalmat vezetnek be a hatóságok, ez alól az előbb felsorolt esetekben lehet kivételt tenni. Az igazoltató hatóságoknak munkahelyi belépőt vagy igazolást, vagy a saját érdekben történő kijárás esetén előzetesen kitöltött személyes felelősségre adott nyilatkozatot kell felmutatni, ez utóbbinak tartalmaznia kell a nyilatkozattevő nevét, születési időpontját lakcímét és munkahelyének címét, a kijárás célját, a kitöltés időpontját és a nyilatkozattevő aláírását. Az egyházi rendezvények vonatkozásában megtiltották a zárt téri szertartásokat, azt csak a papság végezheti, a hívek online kapcsolódhatnak be a szertartásba. Temetést, esketést, keresztelőt legfennebb nyolc személy részvételével lehet megtartani.

