Hirdetés

Újabb mérföldkő Zetelaka turisztikai életében

HN-információ
A zetelaki önkormányzat a közelmúltban felvette a kapcsolatot a helyi turizmusban érdekelt felekkel, illetve a Nemzeti Turisztikai Kutatási és Fejlesztési Intézettel. A községvezetés célja megmutatni a településük és környékük kiemelkedő helyszíneit és megfelelő szolgáltatásokat biztosítani a vendégeknek, ugyanakkor hivatalosan is turisztikai helységgé válni.

Kevés a szolgáltatás                                                                Fotó: Nagyálmos Ildikó

A zetelaki önkormányzat vezetősége régóta keresi azokat a lehetőségeket, amellyel fellendíthetné a turizmust a térségben. – Eddig a legnagyobb gond az volt, hogy nem tudtunk közösen tervezni a turisztikában azokkal, akiknek közük van hozzá: a panziósokkal, vendéglátósokkal. Zetelaka kiváló adottságokkal rendelkezik, ugyanakkor a térségben több mint hétszáz vendéget tudunk elszállásolni. Viszonyításképpen Csíkszeredának nyolcszáz körüli a szálláshelye, Szentegyházának négyszáz körüli. Tehát van esélyünk helyi jelentőségű turisztikai helységgé válni. A kormányhatározat szerint megfelelünk az előírt kritériumoknak, a továbbiakban egy dokumentációt, turisztikai monográfiát kell összeállítanunk és benyújtanunk a kormányhoz, hogy a települést besorolják ebbe a kategóriába – tájékoztatta lapunkat Nagy Attila, Zetelaka polgármestere. Az elmúlt napokban az önkormányzat asztalhoz ült tizenöt, a legtöbb vendéget elszállásolni bíró, reprezentatív, aktív, ötletekkel rendelkező panziótulajdonossal. Ugyanakkor meghívták a megyében turisztikával foglalkozó különböző intézmények és egyesületek vezetőit, és jelen voltak a bukaresti turisztikai kutatási és fejlesztési intézet szakértői is, akik a megalapozó tanulmányt készítik majd el. – Első lépésként megrendeljük a tanulmányt, majd meginvitálom a szakembereket, hogy együtt fogjunk hozzá a tervezéshez. Zete­lakának szüksége lenne egy olyan létesítményre, ami a környéken egyedi, viszont az egész térséget kiszolgálná. Ezt kellene beazonosítani, majd megtalálni ennek a megfelelő helyet, és megkeresni a forrásokat a beruházás megvalósításához – összegzett a polgármester. A találkozón számos ötlet elhangzott, de egyelőre konkrétumokat nem árult el a község polgármestere.

Nagyálmos Ildikó



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!