Újabb kikapcsolódási lehetőség a székelyvarsági sípályán: Mountain cart az adrenalinra vágyóknak

HN-információ
A nyári hónapokban is nagy népszerűségnek örvendett a székelyvarsági sípálya, amely hétvégenként több programmal is várta a látogatókat. A sípályát üzemeltető Székelyvarság Négy Évaszkos Sí- és Túraközpont Egyesület alapítói ugyanis úgy álmodták meg a létesítményt, hogy az télen-nyáron egyaránt a turisták rendelkezésére álljon. A nyári hónapokban is számos kikapcsolódási lehetőséggel várta a turistákat a székelyvarsági sípálya. Az ülőliftes felvonóval bárki megcsodálhatta a páratlan kilátást, a sípálya mellett pedig egyedi downhill bringapálya is várta a kerékpárosokat. A szolgáltatások listája ismét bővült az elmúlt hétvégén, ugyanis próbaüzemben megnyitották a szintén egyedinek számító mountain cart pályát. Amint azt Magyari Attila, a Székelyvarság Négy Évszakos Sí- és Túraközpont Egyesület elnöke elmondta, nagy népszerűségnek örvendett az új pálya, kíváncsian fogadták az emberek, sokan látogattak a helyszínre és próbálták ki az új járműveket. – A próbahétvége tapasztalatai alapján elmondhatjuk, hogy kedvelni fogják ezt a fajta kikapcsolódási lehetőséget is az emberek, nagyon sokan kipróbálták és nagyon élvezték. Igazi adrenalinbomba – fogalmazott Magyari Attila. Gokartokra hasonlító triciklik A pálya 1200 méter hosszú, a tetején várják a mountain cartok a vendégeket. A járművek különböző nagyságúak, méretűek, így a vendégek testi adottságaiknak megfelelően választhatnak az S-től a XL-ig terjedő méretű járművek közül. A mountain cartokról tudni kell, hogy egyszemélyes háromkerekű triciklik, vastag, masszív kerekekkel ellátva. Külalakban a gokartra hasonlítanak, viszont nem rendelkeznek motorral, két fék áll a vezető rendelkezésére, amelyekkel csökkentheti a jármű sebességét, miközben a dombtetőről leérkezik a pálya aljára. – Nem egy bonyolult szerkezet, a vezetőnek csupán az a feladata, hogy élvezze a sebességet – tette hozzá az egyesület elnöke. A bukósisak használata kötelező a biztonság érdekében, amelyet a helyszínen lehet kölcsönözni. Tartalmas nyár – Nem lehet okunk panaszra, nagyon sok turista megfordult a nyáron is a síközpontnál, a legtöbben az ülőliftes felvonót próbálták ki, és élvezték a táj szépségét, viszont bringásaink is voltak szép számban a hétvégeken – közölte Magyari Attila. Elmondta, főleg csoportok keresték az extrém biciklipályát, ezek többnyire hétről hétre visszatértek és hódoltak szenvedélyüknek. Tapasztalataik szerint egyre többen pattannak kerékpárra, egyre nagyobb népszerűségnek örvend ez a mozgásforma. Elektromoskerékpár-kölcsönzőt is létesítenének a helyszínen, és biciklitúrákat is szerveznének, amelyek során körbe lehetne kerekezni a tanyavilágot, ezt azonban csak jövő nyárra tervezik. A sípálya közelében lévő sziklafalon különböző nehézségű mászóösvényeket alakítottak ki, ezt is többen kipróbálták a nyár folyamán. Magyari Attila elmondta, a nyári időszakban csak hétvégén tartottak nyitva, és így lesz ez a következő egy hónapban is, szombat–vasárnap, 11–16 óra közt lehet kipróbálni az egyedinek számító pályákat. Terveik szerint november közepén, a hideg beálltával kezdik el az előkészületeket a sípálya megnyitásának érdekében.

Hadnagy Éva



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!