Hirdetés

Újabb adag influenza elleni védőoltás érkezett

HN-információ

Tegnap újabb adag influenza elleni védőoltást kapott az egészségügyi tárcától a Hargita Megyei Egészségügyi Igazgatóság, az egészségügyi személyzet mellett ebből már a krónikus betegek is részesülhetnek ingyenesen – tájékoztatott dr. Tar Gyöngyi, az igazgatóság vezetője. 


Most a harmadik szállítmány jött meg az influenza elleni oltóanyagból, két héttel ezelőtt 2640 adag vakcinát kaptak, amelyből az ápolási intézményekben élő gyerekek és felnőttek, a várandós nők és a 3 és 6 év közötti gyerekek részesülhettek, a megszabott prioritási lista szerint – közölte a megyei egészségügyi igazgatóság vezetője. Dr. Tar Gyöngyi ismertette, október elején 300 adag olyan, influenza elleni oltóanyagot is küldtek a megyénkbe, amely a hat hónap és három év közötti gyermekek számára megfelelő. Tegnap további 3960 adagnyi, felnőtteknek használható védőoltást kaptunk, az egészségügyi személyzet, a belügyi dolgozók, a dialízisre szorulók mellett ebből a krónikus betegeik számára is vihetnek el a családorvosok – közölte. 
Az Egészségügyi Minisztérium korábbi közlése szerint az influenza elleni védőoltást a már említett népességcsoportok mellett a 65 év feletti, krónikus betegséggel élő személyek kapják meg ingyenesen, prioritást élveznek azok, akik légzőszervi, szív- és érrendszeri vagy anyagcsere-betegségekkel élnek. 
A Hargita Megyei Egészségügyi Igazgatóság összesen 23 ezer adag oltóanyagot igényelt az ebből ingyenesen részesülők számára, várakozásaik szerint folyamatosan érkeznek majd az újabb szállítmányok. Tar Gyöngyi kiemelte, aki nem kapja meg térítésmentesen ezt a vakcinát, annak ajánlják, hogy vásárolja meg. Idén, a koronavírus világjárványra való tekintettel hangsúlyosabban javasolják az influenza elleni védőoltást, hogy a két betegség közül legalább egyik ellen védve legyünk – mondta az igazgató. Hozzátette, az influenza önmagában is veszélyes sokak számára, a koronavírus-fertőzéssel együtt pedig sokkal súlyosabb lefolyású betegséget produkálhat. „Jelenleg még nem igazoltuk influenzavírus jelenlétét a térségben. Az immunitás kialakulásához két hét szükséges, ezért ajánljuk mindenkinek, hogy használják ki ezt az időszakot a védőoltás beadatására” – javasolta az egészségügyi igazgatóság vezetője. 




Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!