Hirdetés

Új évad a Figura Stúdió Színháznál

HN-információ
Megszűnik a felnőtt- és a diákbérlet a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színháznál az új évadtól – hozta nyilvánosságra Czegő Csongor, a társulat menedzsere. A Figura egyébként a most kezdődő évadban öt felnőtteknek szóló bemutatót és egy gyermekelőadást tervez. x05_gyergyo_ja_czego_1 Izgalmas évadot ígér Czegő Csongor: a gyergyó­szent­mik­lósi Figura Stúdió Színház menedzsere tegnapi sajtótájékoztatóján elmondta, szeptember 15-én lesz Székely Csaba Homokszörny című színművének ősbemutatója Nagy Botond rendezésében, szeptember 22-án pedig Friedrich Dürrenmatt Fizikusok drámájának bemutatója Albu Istán rendezésében, szeptember 24-én pedig kezdődik a Nemzetiségi Színházi Kollokvium. Újdonságok az új évadban Szeptembert követően újabb bemutató novemberben várható, ekkor Matei Visniec Franciaországban élő kortárs román szerző Nyina, avagy a kitömött sirályok érzékenységéről című darabját mutatják be Sardar Tagirovsky rendezésében. Az újévben, a farsang időszakában Ion Luca Caragiale Farsang című színművével lépnek színre, Albu István rendezésében; az évadot pedig Barabás Olga A 12-es kórterem című színművével zárják, amelynek rendezője maga a szerző lesz. A társulat ebben az évadban egy gyermekelőadást tűzött műsorára, Mosu-Norbert László Incanto című mesejátékát, amelyet Csiki Zsolt rendez majd. – A Figura kísérleti szellemét úgy visszük tovább, hogy újszerű dolgokkal foglalkozunk – közölte a menedzser. Kifejtette, az újszerűséget legfőképp abban látja, hogy lehetőséget biztosít fiatal alkotóknak a bemutatkozásra. Így az új évadban két frissen végzett rendező fog debütálni a Figuránál, a közelgő ősbemutatót rendező Nagy Botond és Sardar Tagirovsky. Czegő szerint mindkettő ígéretes tehetség, akik Bocsárdy László, a Figura egykori igazgatójának és rendezőjének osztályában végeztek az idén. „Az jöjjön színházba, aki kíváncsi rá!” Czegő Csongor továbbá bejelentette, hogy idén nem lesz színházi bérlet sem felnőtteknek, sem diákoknak, a gyerekbérletet viszont megtartják. – A színház sokkal kötetlenebbül, szabadabban tud dolgozni, ha nem vállal magára olyan kötelezettségeket, amelyek kilenc-tíz hónapra béklyóba kötik a működését – jelentette ki Czegő. Magyarázatképpen azt fűzte hozzá, hogy „a bérletrendszer egy olyan színházi formához kötődik, ami merőben más, mint amit a Figura képvisel”. A menedzser szerint a bérletrendszer egyfajta kereskedelem, ezzel szemben a színház hivatása, hogy hiteles előadásokat nyújtson a közönségnek. Kifejtette, a színháznak nem célja kötelezettséget vállalni bizonyos előadásokra és nem köteles fenntartani például a diákbérletet olyan diákoknak szóló előadásokra, amelyekre nem jönnek el vagy telefonjaikon játszanak előadás közben. – Fontos, hogy az jöjjön színházba, aki kíváncsi rá! – szögezte le Czegő Csongor. A jegyek ára egyébként változatlanul 15 lej lesz ebben az évadban is a felnőtteknek, diákoknak és nyugdíjasoknak pedig 10 lej, illetve csoportosan elővételben legkevesebb ötfős csoportok esetén a jegy 12 lej, diákoknak és nyugdíjasoknak pedig 8 lej. Jánossy Alíz


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!